„Menjetek be a szoros kapun.”
(Máté ev. 7, 13.)
Napjainkban annyira megnőtt az autók száma, hogy vannak utcák, amelyeken már parkolni sem lehet. Az ütközések elkerülése végett sok utcát már egyirányúsítottak, hiszen a parkoló autók miatt két autó már nem fér el egymás mellett. Közlekedési balesetek a hírekben naponta szerepelnek. Ami viszont döbbenetes, a napokban légi közlekedési eszközök összeütközéséről is kaptunk híreket. A hegymászó kirándulók balesetei is napirenden vannak. A helyváltozatás, az emberi közlekedés szükségszerű. Az orvosok különösen az idősödő emberek számára javasolják a mozgást, ezen belül pedig a mindennapos sétákat. Jézus Krisztus, maga is hosszú utat tett meg értünk: a mennyei magasságból jött le, hogy megnyissa számunkra azt az utat, amely az örök, boldog mennyországba vezet. Két kapuról és ennek alapján két útról szólt tanításaiban, ma pedig nekünk szól az erős figyelmeztetés, mert a két út végállomása gyökeresen különbözik egymástól. A vendéglősök gyakran hívogatják az embereket, jó étkezést és tartalmas szórakozást kínálva nekik. Az Úr Jézus is szól egy csodálatos meghívásról, de az gyökeresen különbözik az emberi kínálatoktól, mert beletartozik a végállomás is!
Kedves nemzettársaim! Jézus Krisztus a megmentés szándékával szólt egykor hallgatóihoz, ma nekünk: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Továbbá nagyon fontos tanulságként mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Nincs más út. Az egyetlen híd, ami átvezet halálból az életre, a boldogtalan életből a boldogságra, csak a Jézus keresztje. Egy kisfiút édesapja át akart vezetni a hídon. A gyermek megkérdezte: Édesapám, elég erős ez a híd, nem fog leszakadni? Édesapja, megsimogatva fejét, azt mondta: Kisfiam, erős híd ez, sok szög van rajta. Lépj rá nyugodtan! Igen, az élő Ige is így bátorít: lásd meg a hidat, amely az üdvösségre vezet. Nézz fel a kereszt Krisztusára: sok szög van benne! A korbács szögei, a töviskorona szögei, az átszögezett kezek és lábak, biztos híd ez. Merj rálépni, hidd el, sokan mentek már át rajta, és boldog érkezés várt rájuk!
Drága magyar testvéreim! Fontos tanítást mond el Pál apostol: „Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben”! (1 Kor. 4, 20.) Van 24 órás keresztény is, aki vasárnap elmegy a templomba, utána mindennek vége. Frappánsan fogalmazva: boldogok a felületesek, mert ők nem zavarják egymást! Életfedezet nélkül erőtlen a kereszténység. Jézus, amikor tanított és gyógyított, az emberek közzé ment. A vallás szó önmagát magyarázza: megvallja hitét! Jézus mondja: „Nálam nélkül semmit sem tehettek!” Igen, nagy „nélküliségben” élünk! Az emberi élet szeretetkapcsolatok nélkül, kiüresedett élet. Folyamatos kapcsolatban kell éljünk Jézussal, mert a Sátán nagy „stábbal” dolgozik, és olyan erős a gonosz támadása a 21. században, hogy használnunk kell Jézus vérének erejét. Ha nem vagyunk napi kapcsolatban az igével, elfogy az erőnk, a nem használt tudás elkopik. Amikor megszülettem, egy biztos pont volt az életemben, hogy egykor meg fogok halni, az újjászületéssel viszont az a biztos pont, hogy örök életed van! Zengjük hát boldogan: „Keskeny útra lépjen mindaz, aki üdv után eped! Keskeny úton megy előre a zarándok kis sereg. Jöjjetek a keskeny útra, boldogsághoz visz ez út, ez ösvényen fáradt lelkünk örök otthonába jut”!
Bátkai Sándor
Hozzászólások