Mindenszentek az aradi Felsőtemetőben

„Szembesülnünk kell az élet csodálatos valóságával”

Írta:
2024. november 4. 16:22 (hétfő) /

Pénteken, mindenszentek ünnepén az aradi Felsőtemető központi keresztjénél 16 órától, katolikus lelkészek és a nagyszámú hívek társaságában, ft. és ns. Király Árpád főesperes plébános tartotta az elhunyt szeretteinkről történt megemlékező szertartást, amely a hallottainkért közösen elénekelt zsoltárral kezdődött.

A főesperes-plébános köszöntő szavai után a kifejtette: „Kedves imádkozó testvérek, Jézus Krisztus feltámadása új fénybe állította életünket és halálunkat, hiszen az Ő világossága bevilágítja földi zarándoklatunkat ott is, ahol magára maradt az ember értelme, amikor csak megsejt és kérdez: életem végén mi vár rám? Erre Jézus az életpályájával válaszol, hiszen anyától, valóságos gyermekként született, dolgozott, örvendett, szenvedett, és meghalt, mint minden ember. Ezen az utolsó állomáson léptek át szeretteink is, akiknek a sírjainál a temetőben ma jártunk. Mindannyiunkra hasonló sors vár, Krisztus azonban harmadnapra feltámadott, negyednapra megdicsőült. Manapság már ez is megtapasztalt valóság szeretteink számára, mi viszont az ígéretben élünk és kijöttünk a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsunk szeretteink sírjánál. Tegyük ezt kegyeletes cselekedettel, az apostolok hitével, ahogyan az imában is megvallottuk: hiszek a test feltámadásában, hiszem az örök életet. Ezzel a hittel és reménnyel a szívünkben imádkozzunk az örök hazába költözött testvéreinkért!” Az általa elmondott könyörgés után Istent kérte, hogy az „elhunyt testvéreink a földi halandóságot legyőzve, örökre szemléljenek téged, aki alkottad és megváltottad őket, Krisztus, a mi Urunk által.”

*

Utána ft. Sándor Balázs kórházlelkész olvasott fel Illés könyvéből egy zsoltárt, amely azzal zárult: „Tudom, hogy Megváltónk él és a végső napon feltámadok a földből, testemet újra bőr veszi körül és testemben látom meg Istenemet. Én magam látom majd őt, a saját szememmel.” Utána közösen elénekeltük a Hol vagy én szerelemesem, Jézus Krisztusom? kezdetű zsoltárt. Ezt követően p. Kalna Zsolt minorita testvér olvasott fel Szent János Könyvéből egy igét: „Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt van, amikor a halottak meghallják Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak. Amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában és hatalmat adott Neki, hogy ítéletet tartson, mivel Ő az emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az Ő szavát és előjönnek. Akik jót tettek az élet feltámadására, akik pedig rosszat tettek, az ítélet feltámadására. Ezek az Evangélium igéi.” A hívek kórusban válaszoltak: „Áldunk téged Krisztus!”

 

Főesperesi gondolatok

Ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános folytatta a szertartást: „Kedves emlékező testvérek, ma, amikor mindenszentek délutánján, előestéjén a temetőbe jöttünk, hogy az elhunyt szeretteink sírjánál elhelyezzük a szeretet virágait, meggyújtsuk a hitet és a feltámadás reményét jelző gyertyákat, azoknak a fényébe tekintve, valamilyen formában szembesülni is akarunk a valósággal: ők elköltöztek az örökkévalóságba, mi viszont a földi életet folytatjuk addig, amig számunkra is elhangzik a hívó szó. Most azonban, a megemlékezés perceiben Gábor Ignác költő soraival élve: Halottak estéjén gyertyákat gyújtanak annak emlékére, kik nyugodtnak tértek a hant alatt. Gyújtsunk mi is gyertyát, ejtsünk forró könnyet, mondjunk értük imát: jusson nekik virág, így lesz álmunk könnyebb! Testvéreim, a gyertya fényébe nézve, meg kell fogalmazzuk: tudom, hogy Megváltónk él és feltámadok. A feltámadásba vetett hittel álltunk és állunk most is szeretteink sírjánál, állunk Jézus Krisztus keresztjénél, hogy mindannyiunkat megváltott, és az elhangzott evangéliumi részben ezt erősítette meg. A megemlékezés után szembesülnünk kell az élet csodálatos valóságával, a hitünk mély igazságával, hogy Jézus megváltást, szabadulást hozott minden embernek. Ezáltal mindannyiunk számára megnyitotta az utat, amely az örök boldogság felé vezet. Út közben azonban mindenki szabadon dönt: Istennel halad-e az úton vagy néha, alkalomadtán gondol-e Istenre? Jézus nemcsak szabadulást hozott, hanem mellettünk áll a mindennapi küzdelmeinkben is, hogy felül tudjunk kerekedni a megoldásra váró gondjainkon, a szenvedések és a kételyek között. Valljuk meg őszintén: igen, szeretjük a Jóistent, hiszünk benne, fontos számunkra! Jézus megszabadít minket az örök haláltól is, mert megváltott. Ezért nagyon fontos, hogy abban a reményben éljünk, és minden nap azzal kezdjük a küzdelmet: Isten velünk van, nem hagy magunkra. A hívő ember soha nem lesz magányos, mert erősíti a hit: Isten mindenkor, minden bajomban velem van, ezt a lelki erőt a világ semmiféle formában nem tudja nyújtani, ezért testvérek ma, a temetőben szembesüljünk magunkkal is, és gondolkozzunk: szükséges-e számunkra, hogy életünk útirányt változtasson? Ma, mindenszentek ünnepén kivirágoztak, kivilágosultak a temetők, mert sokakban megszólalt a lelkiismeret, a templomaink harangjai mindig emlékeztetnek a lélekharangra: emlékezzünk és imádkozzunk elhunyt szeretteinkért!” Prédikációját Aranyos Ervin Halottak napján című költeményének a felidézésével zárta. A központi keresztnél megtartott megemlékezés után megszentelték az elhunyt apácák, valamint a hozzátartozók, továbbá azoknak a síremlékeit, akiknek azt a családtagjaik igényelték.

Hozzászólások