Nem sokkal a 2023–2024-es tanév ünnepélyes befejezése után a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum iskolai csengője ismét főszerephez jutott: hétfőn „becsengetett”, a kis és nagy diákokat az iskolapadokba, a tanárokat pedig a katedrára szólította. A programnak megfelelően ezen a napon délelőtt a gyermekek és a fiatalok, a Gerhardinum Líceum tanulói, tanárok, szülők és nagyszülők a temesvári Szent György római katolikus székesegyház előtt gyülekeztek, hogy együtt vegyenek részt a 11 órakor kezdődő pontifikális szentmisén és a 2024–2025-ös tanév ünnepélyes megnyitóján. A liturgiát Pál József Csaba megyés püspök mutatta be, koncelebrált Dirschl Johann általános helynök és egyházmegyei tanfelügyelő, Kocsik Zoltán kanonok, a Gerhardinum Líceum igazgatója, Piry Radulov vingai plébános és Ovidiu Marian Brîndău rakovicai görögkatolikus pap. Az ünnepségen részt vett Kiss Ferenc, a Temes Megyei Tanfelügyelőség földrajz és magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelője, valamint a Temes Megyei Csendőr-felügyelőség képviselője. Énekelt az iskola kórusa prof. Iustin Călin és Deák Noémi zenetanárnő irányításával.
A főpásztor elsősorban a diákokhoz intézett bevezetőjében elmondta: a szentmise előtt megkérdezett néhány tanulót, hogy izgulnak-e. „A tanulók izgulnak, vagy inkább a tanárok, vagy, mint azt valaki megjegyezte, a szülők izgulnak a legjobban. Reménykedjünk, hogy a Szentlélek ebben a tanévben is munkálkodni fog az életünkben. Ebben a szentmisében kérjük Őt, hogy legyen velünk és kérjük az Ő kegyelmét erre az új tanévre” – fogalmazott a megyés püspök.
„Úristen, ki híveid szívét a Szentlélek világosságával tanítottad, add, hogy ugyanabban a Szentlélekben a helyeset megismerjük, és az ő vigasztalásának szünet nélkül örvendjünk” – imádkozott az egyházmegye főpásztora.
Román és magyar nyelven elmondott szentbeszédében Pál József Csaba megyés püspök kiemelte: „Kedves diákok, ebbe az iskolába, a Gerhardinumba, szüleitek, barátaitok biztatására jöttetek, de mindenekelőtt azért, mert Istennek terve van veletek. És mert Ő mindannyitokat szeret, valami szépet akar cselekedni az életetekben. Persze ez mindig azon múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e együttműködni Vele. Az iskolában sok mindent megtanulunk, de van, ami sokkal fontosabb, mint a tudás: a szeretet. Kedves tanárok, sok gyermek nem fog emlékezni arra, amit nekik tanítottatok, de egész életükben emlékezni fognak arra, hogyan tanítottatok, hogyan viselkedtetek velük, mennyire szerettétek őket.”
A szentmise végén Kiss Ferenc tanfelügyelő szólt a jelenlévőkhöz, és felhívta a figyelmet az új tanév néhány változására is: „Kedves tanulók, nem kell bánkódjatok, hogy elkezdődött a tanév, mert tulajdonképpen tudjátok mi az iskolai év? Hosszú vakáció, amit itt-ott megszakít néhány hét tanítás” – mondotta tréfásan a tanfelügyelő. „Ebben a tanévben elég sok újdonság van, ezek közül kiemelnék néhányat. Az egyik újdonsága ennek a tanévnek az, hogy megjelent az új tanügyi törvény folytatásaként az a szabályzat, amelyben leírják: a tanítási órákon le kell adni a mobiltelefonokat. A mobiltelefon nemcsak hasznos információt hordoz, hanem olyat is, ami elvonja a diákok figyelmét. Másik újdonság az, hogy lassan mindannyian megtanuljuk használni a mesterséges intelligenciát. De ha abból indulunk ki, hogy például a dolgozatokat nem a diákok fogják megírni, hanem két gombnyomással készen megkaphatják, akkor nem kérünk több dolgozatot, hanem visszatérünk a feleltetés módszeréhez. A romániai tanügyi rendszer olyan, amilyenné mi tesszük. A tanároknak olyan ismereteket, olyan készségeket kell fejlesszenek, amelyek a mindennapi életben hasznosak.”
Ezt követte a Temes Megyei Csendőr-felügyelőség képviselőjének felszólalása, aki felhívta a figyelmet a diákok és a tanárok biztonságának fontosságára, ugyanakkor megemlítette a „Biztonságos iskola” elnevezésű tájékoztató és megelőző oktatási kampányt, amely program a temesvári oktatási intézményekben zajlik, és amelynek célja a veszélyek tudatosítása, továbbá az iskolai környezetben történő erőszak megelőzése és leküzdése.
Végezetül az iskola igazgatója bemutatta az egyes osztályok óvónőit, tanítóit és osztályfőnökeit:
Óvodai csoportok
Román tannyelvű óvodai kiscsoport: Popescu Valentina Corina, Craia Verița
Magyar tannyelvű óvodai kiscsoport: Kovács Enikő, Csányi Annamária
Román tannyelvű óvodai közepes és nagycsoport: Slovensky Darinka, Velciov Monika
Magyar tannyelvű óvodai közepes és nagycsoport Köntös Kinga, Tóth Hajnalka
Elemi osztályok
Román tannyelvű előkészítő osztály: prof. Nicolăescu Alexandra
Magyar tannyelvű előkészítő osztály: prof. Almási Dóra
Román tannyelvű I. osztály: prof. Stoicov Alina
Magyar tannyelvű I. osztály: prof. Vajda Noémi
Román tannyelvű II. osztály: prof. Dermeștiov Claudia
Magyar tannyelvű II. osztály: prof. Hevesi Anett
Román tannyelvű III. osztály: prof. Dolga Carla
Magyar tannyelvű III. osztály: prof. Gergely Krisztina
Román tannyelvű IV. osztály: prof. Badea Andreea Monica
Magyar tannyelvű IV. osztály: prof. Lőrincz Gyöngyi
Gimnáziumi osztályok
Román tannyelvű V. osztály: prof. Sabău Delia
Magyar tannyelvű V. osztály: prof. Iakab Ilona
Román tannyelvű VI. osztály: prof. Iovanovici Cosmina
Román tannyelvű VII. osztály: prof. Manciu Marian Eduard
Magyar tannyelvű VII. osztály: prof. Nüszl Erzsébet
Román tannyelvű VIII. osztály: prof. Lovasz Karin
Magyar tannyelvű VIII. osztály: prof. Jánosi Tímea
Líceumi osztályok
Román tannyelvű IX. osztály: prof. Mészáros Lajos Zoltán
Magyar tannyelvű IX. osztály: prof. Iakab Ștefan
Román tannyelvű X. osztály: prof. Popa Andreea
Magyar tannyelvű X. osztály: prof. Pataki Róbert István
Román tannyelvű XI. osztály: prof. Negrea Lăcrămioara
Magyar tannyelvű XI. osztály: prof. Iakab Orsolya Erzsébet
Román tannyelvű XII. osztály: prof. Bakos Veronika
Magyar tannyelvű XII. osztály: prof. Kócsó Alexandra.
A temesvári Püspökség sajtóirodája
Hozzászólások