1956-ra emlékeztek Déván

1956. október 23-ra emlékeztek hétfőn a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Virág Ádám, a tanintézmény Petőfi-programos munkatársa Szikszai Zoltán történelemtanárral közösen szervezett rendhagyó történelemórát az iskola előterében. Alapul a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus révén érkezett 1956 a Szabadság reménye című kiállítás szolgált, mely nagyméretű posztereken eleveníti fel a forradalom kiemelkedő mozzanatait. A diákok érdeklődéssel követték az előadást, és a történelmi tények felelevenítését követően égő mécsesekből rakták ki az 1956-os évszámot, majd a forradalom emlékét őrző verseket szavaltak, köztük az erdélyi Bartis Ferenc Utószó című költeményét, mely 7 év börtönt hozott a szerzőnek. Név szerint is megemlékeztek a forradalom néhány ifjú áldozatáról. „Fontosnak tartottam feleleveníteni 1956 emlékét a diákság körében, hiszen velük egykorú, kevéssel idősebb fiatalok harcoltak a szabadságért. Itt keveset beszélnek október 23-ról, a történelemkönyvekben is csak érintőlegesen említik. De ma már nemzeti ünnep ez az évforduló” – hangsúlyozta Virág Ádám. A rövid, de gondolatébresztő emlékműsort követően a középiskolásos diákok megtekintették a 19 perc 56 másodperc című filmet, amely tizennégy, 1956-hoz kapcsolódó magyar filmből készült montázsként eleveníti fel a magyar forradalom eseményeit. 

A téglásbeli diákok egy része, magyartanáraik kíséretében hétfőn részt vettek a kolozsvári ’56-os megemlékezés keretében bemutatott Őrizd a lángot című rockopera előadásán.

Bartis Ferenc: Utószó

Maradjunk Erdélynél, méghozzá egy olyan versnél, amely a szó legszorosabb értelmében nem is nevezhető ötvenhatosnak. Viszont elválaszthatatlanul kapcsolódik a forradalom erdélyi történetéhez. Ezt a verset olvasta fel ugyanis Bartis Ferenc a Házsongárdban november elsején. Az eredmény: hét év szigorított börtön a költőnek, tömeges letartóztatások, megtorlások (ennek a mozzanatnak a következményeként vitték el Dávid Gyulát is).

Széttépve és összetörten

Győzelmektől meggyötörten

Már magzatként bajba ölten

Vándor bölcsőtemetőkben –

            És mégis élünk

Dobra vernek minden vágyat

Árverezés a vasárnap

Nászunkra is gyászhír támad

Üresek a gyermekágyak –

                És mégis élünk

Elvadult a dülők lelke

Kórót terem tarló mezsgye

Pusztul a föld egyre-egyre

Hull a szikla tenyerünkbe –

                És mégis élünk

Fogaskerék futószalag

Egyik elmegy másik marad

Bölcsőnk, sírunk porrá szakad

Zokognak a kövek szavak –

                És mégis élünk

Hogyha sírunk: kiröhögnek,

Hogyha kérünk: fel is kötnek,

Hogyha küzdünk: odalöknek

Történelmi kárörömnek –

                És mégis élünk

Magyar, szavad világ értse:

Anyanyelvünk létünk vére;

Anyánk szíve tetemére

Átok zúdult: vége, vége… –

                És mégis élünk!

Buda Ferenc: Tizenöt-húsz éves halottak

Nem Bartis volt az egyetlen, aki börtönbüntetést kapott a verséért. Buda Ferencnek ez – és két másik – költeménye egy év börtönt „ért” a forradalom után; utána még évekig nem jutott publikációs lehetőséghez. Húszéves volt 1956-ban.

Kiontott véreim!

Támadó tűz voltunk,

hűs halottak lettünk.

Hajnalló hitünkről

fegyverfogó kézzel

tanúságot tettünk.

Gyermeki karunkba

ereje gyülemlett

forró férfikornak,

csillagos oldalú,

tűzokádó tankok

felnőtté tiportak.

Golyóverte testünk

lankadó lankái

holt anyaggá hülnek,

gránátot markoló,

kimarjult karjaink

jéggé merevülnek.

Sebeink nyitottak,

nyirkos kövön fekszünk,

mostmár nem verekszünk.

Égő, túlvilági

benzines palackok

lángjánál melegszünk. 

Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves

Igazi „rendszerváltó” vers, a költő 1983-ban írta, és állítólag még Kádár János is olvasta. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen emlékeztethette őt egyik legnagyobb vétkére: Nagy Imre kivégzésére. A versben sorkezdő és -végző „NI” kimondatlanul, de mindenki által érthetően a meggyilkolt miniszterelnököt jelöli. Nagy Gáspár 1949 májusában született, Nagy Imrét 1958 júniusában végezték ki – erre utal a vers címe.

a sír

                    NIncs sehol

a sír                                          a gyilkosok

a test                                                                   se I T T

                    NIncs sehol

a test                                                                   se O T T

a csont                                      a gyilkosok

                    NIncs sehol

a csont

                                           (p. s.)

                    egyszer majd el kell temetNI

                     és nekünk nem szabad feledNI

                    a gyilkosokat néven nevezNI

Petri György: Nagy Imréről

Megrendítő Petri verse, a szépsége pedig pont abban áll, hogy miközben méltó emléket állít a kivégzett miniszterelnöknek, mégsem idealizálja. Nagy Imre úgy jelenik meg, mint az események sodrába került, esendő, vonakodó, lehetőségeket elszalasztó ember – aki viszont a börtönudvaron, a bitófa árnyékában felnőtt történelmi feladatához. És ma is aligha kereshetnénk érvényesebb Nagy Imre-képet a Petriénél.

Személytelen voltál, mint a többi zakós-

szemüveges vezér, nem volt érces

a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hírtelenje

volt szokatlan számodra. Csalódottan

hallgattalak, cvikkeres öregember,

még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész

az ítéletet, bizonyára, elhadarta,

sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható

arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek

vissza nem térnek. Börtön, halál

nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad

a vonakodó, sértett, tétova férfira,

akibe mégis

fölszivároghatott

düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt

a város: lövik szét. 

Baka István: Halottak napja

Talán a legszemélyesebb kedvencem mind közül. Baka István verséből első olvasásra alig olvasható ki, miről is szól tulajdonképpen; csak a komor képek, a nyomasztó hangulat, a furcsa asszociációk árulkodhatnak a gyermeki rettegés mélyebb okairól. A végén azonban csattan az a „nyolcévesen”, és összeáll a kép: Baka István ugyanis 1948-ban született…

Egy kisfiú siet a parkon át,

az esti szélben hintalánc vacog,

zörög a megfakult viharkabát,

az égen borbélytányér-hold inog.

Az emlékmű talapzatán, akár

angyalszárnyakból hullatott pihék,

mécsek remegnek, szürke és sivár

a kő, a part, s páncélozott az ég.

Mint oszlopról lehorgadó plakát,

nyirkos csirizszagú a félelem,

s megyek, megyek az őszi parkon át,

zsebemben gesztenyék, nyolcévesen. 

Ui.: Tisztában vagyunk vele, hogy több olyan szerző és vers van, amely helyet kaphatott volna egy 1956-os témájú összeállításban; de valahol meg kell húzni a határt. Ha a kedves olvasó úgy érzi, vannak olyan költemények, amelyeket semmiképpen nem lehet kihagyni, jelezze bátran kommentben!