Lehozky Attila könyvbemutatóján Ujj Ágnes nyugalmazott tanár a kisebbségi oktatással kapcsolatban kifejtette: a magyar gyermekek abban a tudatban nőnek fel, hogy nekik kétszer annyit kell dolgozniuk a többségieknél ahhoz, hogy érvényesülhessenek. „Ezt tudtuk, elfogadtuk és ebből lett a kohéziós erő és nem lehet elképzelni, hogy ezt továbbra is ne kellene megtartani, hiszen ez mindennél fontosabb.”
Fekete Károly közbekérdezett: „Akkor hogyan jutottunk oda, hogy elfogytunk?” Természetes jelenség-e a XXI. században, hogy a tömegek elindulnak a többségiek felé, mert könnyebb románnak lenni? Szerinte nem könnyebb, mert a többségiek az ilyeneket jobban utálják azoknál, akik megmaradnak magyarnak. Sokan mégis ezt az az utat vállalják. A valamikori monarchiában a kisebbségek évszázadok alatt sem olvadtak be. „Állandóan azt halljuk, hogy a magyar gyermekek nem ismerik eléggé az állam nyelvét. Ezzel együtt közülünk sokan mégis megpróbálnak beolvadni, vajon miért?” – tette fel a szónoki kérdést.
Tóth Csaba szerint nem a beolvadás az elsődleges gond, hanem az el- és bevándorlás. Van egy globális folyamat, amely egész Európára rányomja a bélyegét. Ami a magyarokat illeti, a legnagyobb érvágás a kivándorlás, miközben Magyarország manapság már nem jelent semmilyen vonzerőt, ezért a kivándorló magyarok Nyugatra vagy az Egyesült Államokba távoznak. Ránk ez duplán üt vissza, mert elveszítjük a távozókat, s azoknak a többsége fiatal. „Ha áttekintjük az Arad megyei magyarság helyzetét, annak több mint a fele 50 év feletti. Beolvadás mindig volt, de a rendszerváltás után beindult elvándorlási folyamat olyan erőssé vált, hogy az az erdélyi magyarság semmiféle politikával nem tudta volna ellensúlyozni.”
Van-e bennünk nemzettudat? – tette fel a kérdést Fekete Károly. Jól mondja a közmondás: súly alatt nő a pálma. A rendszerváltás előtt mintha sokkal jobban összetartottunk volna azzal együtt, hogy mindenben akadályoztatva voltunk.
Ezzel kapcsolatban Nagy István elmondta: 25-30 éve mondja, hogy az ember, mint társadalmi, biológiai lény eszik, iszik, utána felöltözik, társas életvitelt folytat, de valahol a 8–9. helyen magyar, de olyanok is vannak, akik a 6–7. helyen magyarok. Néhány azt mondja: érdemes megmaradni magyarnak, de 100 közül 80-ból a megmaradási ösztön hiányzik. „Régen sem volt, de amikor többen voltunk, többnek látszottunk.” Amikor középiskolás volt, a tanárok vitték a diákokat különböző rendezvényekre. „Ott kellett lenni, mert ott olyan dolgok ragadtak ránk, amiket az iskolában nem kaptunk meg, sok tudás, tapasztalat ragadott ránk. Az is igaz, hogy akkor más elfoglaltságok nem igazán voltak, sem mobiltelefon, sem komoly tévéműsor nem létezett.”
Fekete Károly szerint az a fő kérdés, miért nem érezzük itthon magunkat? A sokat szidott Monarchiában Bél Mátyás tót lététére a magyar nemzet tagjának vallotta magát. Hogyan tudhatott az a tót boldog magyar lenni?
Ujj Ágnes közbeszólt: számtalanszor hallottuk, hogy nem az a fontos, minek születtél, hanem, hogy mivé neveltek. Még a nevelés sem – vette vissza a szót Fekete Károly –, hiszen Bél Mátyás a Felvidéken élt, német evangélikus püspök volt.
Nagy István szerint otthon, a családban felnősz, ahogyan lehet, eljutsz az iskolába, ahol sok mindent tanítanak, valamennyit abból megtanulsz, felnőttként rád ragadnak bizonyos dolgok, és igazodsz az adott államhoz, a nagy többség megtesz mindent a fennmaradásáért. Fekete Károly szerint viszont az ilyen felfogásnak manapság Brüsszel örvend a legjobban, mert egyforma európai polgárrá akarnak alakítani.
Lehoczky Attila szerint az asszimiláció nem helyzet, hanem folyamat, az ember vonzódik az erősebbhez. „Ugyanakkor úgy érzem, hogy az asszimiláció részben egy tudatos választás, mert az anya vagy a család egy adott ponton úgy dönt, hogy a gyermeke román iskolába menjen. Ne beszéljünk az anyuka, hanem az apuka nyelvén. Az a 7 százaléknyi aradi magyar ki van téve egy nagy asszimilációs nyomásnak, amit nem lehet kikerülni, és nem az a fő kérdés, hogy beolvadunk-e, hanem az: mikor olvadunk be. Ha ügyesek vagyunk, a folyamatot kitolhatjuk 80 évre vagy 100-ra, de ez már csak játék a számokkal.”
Ha a magyarságot ellátjuk iskolával, kultúrával, valamint a gyermekek jó elindításával, csak érzéstelenítőt adunk a betegnek, hogy szegény ne vegye észre a beolvadást? – vetett fel újabb kérdést Fekete.
Szabó István szerint: „A magyar nagyon nehezen szervezhető, általában spontánul alakulnak a bizonyos ideig tartó közösségek, mert a magyar ember úgy mulat, hogy véletlenül a kocsmában összejönnek, és elkezdenek mulatni, amikor azonban agyonszervezik az összejöveteleket, ott nem érzi jól magát. Ravasz László, Bibó István apósa azt mondta: vannak nagy egyéniségekből álló kis nemzetek és vannak kis egyéniségekből álló nagy nemzetek. A szórvány beolvadásának a megakadályozására ismerek néhány történetet: egyik egy ausztráliai magyarról szól, aki 1944 után került oda, ahol nem volt ismerőse. Járta a prérit, aranyat keresett, és találkozott vele a Szabad Európa Rádió tudósítója, akivel tökéletesen beszélt magyarul. Annak elmondta: minket, erélyieket a magyarországiak sokáig kérdezgettek: maga még ilyen jól beszél magyarul? Számomra ez egyszerű dolog: minden reggel magyarul elmondom a Miatyánkot, utána a Nemzeti dalt, lefekvés előtt újra elmondom a Miatyánkot, majd a Családi kört. Ezt a két költeményt tudta tökéletesen megtanulni és elmondani, ezért maradt meg egyedül is magyarnak. Teller Edének, Ady Endre volt a legkedveltebb költője és azt állította: Ady szóképei nagyon sokat segítettek neki a hidrogénbomba elvének a kidolgozásában. A felesége szerint, Teller Ede bárhova ment Ady gyűjteményes kötetét magával vitte.” Szabó István Kányádi Sándor véleményét osztja: a templom és az iskola a legerősebb megtartó erő. Nem csak a nagy magyarságra, hanem a helytállásra is kell nevelni a fiatalságot. Ha egyénileg nincs bennünk a magyarságtudat, sokkal könnyebben beolvadhatunk. „Mi nem szélsőségesek, hanem a szélsőségek népe vagyunk.”
Lehoczky Attila arról az időszakról beszélt, amikor iskolaigazgató volt Zimándújfalun, és az után érdeklődött, valamelyik közeli településen, ahol nincs magyar iskola, hány magyar él. Nem akarta a települést említeni, de megtudta a katolikus paptól, hogy a településen mintegy 12 magyar gyermek él, ezért összehívta a gyermekek szüleit, hogy beszélhessen velük. Az ottani parókián tartották meg az értekezletet, ahova a szülők helyett a nagyszülők jöttek el. Mind a 12 gyermek vegyes családból származott, amelyekben románul beszéltek és a szülők nem jöttek el, mert úgy érezték, a magyar iskola egy lépés a ranglétrán lefelé, ezért nem adták a gyerekeiket magyar iskolába. Statisztikák szerint, amikor egy közösség létszáma lemegy egy kritikus szint alá, ami 20%t, akkor a beolvadási folyamat felgyorsul, utána a közöny, majd a felejtés lép fel.
(Folytatjuk)
Hozzászólások