Végigevickéltek a Maroson

A párizsi olimpiai játékok triatlonversenyének nyomán nem is lehet időszerűbb folyóvizeink tisztaságáért tenni valamit. A Szajna partján tapasztaltakat követően, és a versenyzők megbetegedéséről érkező híreket hallva, talán többen is elgondolkozhatnak azon, mi volna, ha a Begában, a Marosban, vagy valamelyik Körösben úsznának legközelebb a versenyzők? Vajon a mi vizeink tisztasága megüti-e a mércét, és ha nem, mi károsat találnának benne az ellenőrök? Nem kétséges, hogy elérkezett az ideje, hogy tegyünk a tisztább, az akár iható folyóvizekért. 

Az olimpiai játékokkal egyidejűleg egy rendkívüli sportteljesítményre emlékezve, az ihatóbb Marosért evezve, egy 16 főből álló csapat indult útnak, hogy Szász-Régentől Szegedig evezzenek. Az evezős túrát dr. Petz István szegedi sportember 120 évvel ezelőtti sportteljesítményének tiszteletére szervezték. A túrázók július 27-én indultak útnak, és augusztus 4-én értek Aradra. Az evezős túrát 20 évvel ezelőtt is megszervezték, akkor a tisztább Marosért eveztek, idén viszont az iható Marosért szálltak csónakba, elsősorban azért, hogy a folyó partján élőket ismét visszacsábítsák a vízbe, újra felfedve annak turisztikai értékeit, másrészt, hogy a folyó vizét tovább tisztítsák az illetékesek, így ha egy nap a Maroson kerülne megrendezésre az olimpiai triatlon, ne kelljen szégyenkeznünk a víz megkérdőjelezhető tisztasága miatt. 

Az evezős túráról az azt szervező dr. Szabó László önkormányzati képviselő, a Szögedi Védegylet városvédő szervezet elnöke beszélt, aki a 16 főből álló csapat oszlopos tagjaként 16 éves fiát, Álmost is benevezte a túrára. Kettejükkel augusztus 4-én személyesen is alkalmunk nyílt találkozni és elbeszélgetni a megtapasztaltakról. 

A túra kapcsán szerzett élményeiről elsőként Álmos beszélt: 

„Tizenhatan kezdtük a túrát, sokan egyetemisták, de hárman lebetegedtek, és egy csapattársunk Régen és Marosvásárhely között eltörte a lábát, mert hirtelen keresztbe állt a csónak és egy szikla úgy állította meg, hogy a közepén eltörött a csónak és a fiú lába is. Ettől függetlenül jó volt a túra” – mesélte, majd apja vette át a szót. 

„A Marost végigevezni én viccesen csak Petz-evickének szoktam hívni, mert Petz István volt, aki először végigevezte, aztán volt egy sajtóközlemény egy 1911-es evezésről, de hát mindig az első a legnevesebb, tehát hozzá igazítom a dolgot. Nem sokan mentek, nem is sokan mehettek végig a Maroson, mert 10 évvel Petz István evezése után jött a világháború, aztán itt igen zavarosak lettek a viszonyok, nem valószínű, hogy sokan evezgettek szabad idejükben. Egy dolog biztos, hogy nem Petz István volt, aki először evezgetett a Maroson, hanem a rómaiak, hacsak nem szittya őseink, a dákok, tehát ha létezik valamilyen kontinuitás, akkor az a daca–székely kontinuitás, a szkíták, hunok székelyek vonulatán. A lényeg az, hogy Erdélyben, akik itt jártak biztos, hogy a Maroson hajóztak valamilyen szinten, hogy csónakáztak-e rajta, az egy másik dolog, de itt válik igazán a sport és a hasznosság kérdése fontossá. A görög nép sportolt, de ez különlegesnek számított abban az időben. Az olimpia azért elképesztő, mert mindenféle sportágban összemérjük képességeinket, ezt talán a görögök találták fel ilyen összetettségben. Az hogy versenyeztek az emberek, az biztos. Visszatérve a Maroshoz az, hogy a folyón végigmenjenek nem biztos, hogy szempont volt. Minek mennének végig? Mi ennek az értelme? El akarok vinni valamit valahova? Ennek sokkal több értelme van. Ha Erdélyben aranybánya van, logikus, hogy megpróbálok hajózni a folyón, ugyanis a hajó onnan lehozza azt a sok dolgot, amit ott megszereztem. Azt hogy a rómaiak hajóztak, teljesen biztos, mert Gyulafehérváron még kikötőjük is volt. A rómaiak egyébként mindenütt hajóztak, de nem csináltak ebből sportot, ha nem tudtak feljebb menni a hajóval, nem mentek feljebb. Az, hogy 1904-ben Petz István kitalálja, hogy ő leevez a kajakjával, eleve azt feltételezi, hogy nem egy célszerűség, hanem egy sportteljesítmény a cél. Számomra annak, hogy végigevezek egy folyón, és végigcsodálom azt a sok mindent, ami ott van, sokkal több értelme van, mint annak, hogy felmásztam egy hegyre, és nem estem le. Számomra egy esztétikai sportélmény is, persze a hegymászás is nagy élmény, de nem értem a Mount Everestet miért kell 1522.-nek megmászni? Én sosem vágytam ilyesmire. A Marost, vagy más folyót végigevezni ebben egy olyan összetett élmény van, amit meg is próbáltam összefoglalni A hű folyó című kötetben. A könyvben van egy monda, hogy miért arra folyik a Maros, amerre, ezt Orbán Balázstól vettem át és dolgoztam át. Palkó Attila Tutajozás a Maroson című fejezete azért érdekes, mert három különböző dolog a Maroson evezés, hajózás, vagy szállítás, mert a szállítás nem feltétlenül hajózást jelent. Ha viszünk le fát, ami maga a tutaj, a fára lehet pakolni egyéb rakományt. Szeged a szabad királyi város rangot azért kapta, mert a sószállítás központja volt, a Maroson a sóvidékről tutajokon szállították a sót, és Szegeden voltak a sóházak, ahonnan a Sóhordó utcán át vitték a Maroson szállított sót Budára, meg osztották el Magyarország belső területein. Ágoston Kristóf barátom a Maros szabályozásáról írt egy történeti összefoglalást, ez nem túl távoli visszatekintés, de érdemes elgondolkozni, hogy a Maros nem úgy folyt, mint most, rengeteg átvágás van. Arad egyébként azért is csodálatos, mert itt nem lett átvágva a Maros. A rómaiak nem szabályozták a Marost. Firdauszí perzsa történetíró szerint a magyarok voltak a vízszabályozás mesterei, s többek között a kubikusságnak is mesterei voltunk. A vizet nem azokon a helyeken szabályozzák, ahol hegyek között haladt, mert nehézkes lett volna, az alföldi szakaszokon viszont óriási szabályozások folytak a Maroson, és a mai napig is megvannak ezek a holtágak itt, a partiumi részen is, de a Magyarországhoz tartozó részeken még elképesztőbb, mert rengeteg holtág van. Szegeden a Marostői holtág a városba is benyúlik, és én ezeket mind szeretném élővé tenni. Az egész túrának a célja: felkelteni a figyelmet a Maros értékeire. Vannak természeti, kulturális értékei, lehetnek gazdaságiak is, ha hajózhatóvá tehetjük a Marost. Én nem gőzhajókat szeretnék látni, hanem ökoturistákat, akik evezgetnek rajta. Ha a Marost sikerülne evezhetővé tenni – és ez nem azonos a hajózhatóvá tétellel –, és lenne egy olyan terv, amely ezt célozza, én nagyon szívesen segítenék a saját szakértőimmel. Ágoston István vízügyi szakember ebben nagyon szívesen segítene, de a Szegedi ATIVIZIG-nek (Alsó-Tisza-vidéki Igazgatóság) is nagyon sok okos embere van, akik tudnák segíteni az együttműködést a vízminőség javításáért, hogy a Marost újra egy élvezhető folyóvá tegyük” – mesélt dr. Szabó László a Maroson való közlekedésről, felajánlva segítségét a folyó turisztikai értékeinek kiaknázására. 

Napjainkban a Maros

„Az iható Maros onnan jön, hogy Petz István, amikor megszomjazott, megmerítette a csajkáját, és ivott a folyóból. Ahogyan mi a hűs forrásokból merünk inni, mert biztosan tiszták, ő úgy ivott a Marosból. Akkoriban ugye még szennyvíz sem volt, de hát nem olyan nagy távolság az a 120 év. Ami az evezhetőség szempontjából fontos és megjegyzendő, hogy napjainkban a Maros elég rossz állapotban van egy olyan körülmény folytán, amit az átlagemberek nem észlelnek, a pecások már igen. A székelyföldi részen mondta néhány horgász, hogy legalább egy méterrel lejjebb van a Maros, mint szokott. Böjte Csaba, aki egyébként nagyon sokat segített utunk során mondta, de nem tudta megnevezni a forrást, hogy ma a Marosban egyharmad annyi víz van, mint volt egy-két évtizeddel ezelőtt. A Marosnak óriási volt mindig a vízingadozása, könnyebben árad és apad, mint a Tisza. Szászrégen polgármestere, Nagy András arról számolt be, hogy ő még jött le tutajon a Maroson Aradig. Ma annyi gázlót láttunk, annyi zúgót, hogy azon már semmiféle tutajt nem lehet leereszteni. Már nem az a kérdés, hogy hajózhatóvá tudjuk-e tenni a Marost, hanem, hogy evezni tudunk-e rajta? Volt olyan nap, hogy százszor megfeneklettünk. Szászrégen és Marosvásárhely között volt most a legveszélyesebb szakasz. A helyiek is mondják, hogy lejjebb van a Maros, de a kotrások miatt is lejjebb megy a víz, mert az is szabályozatlan, viszont Enyed alatt is voltak olyan zúgós részek, ahol semmiféle tutaj el nem mehetne. Mondanám azt, hogy a legfölsőbb szakasz most egy kicsit veszélyesebb, mint 20 éve, a leapadt víz miatt, ahol találkozik az erős sodrás a kilógó kövekkel, ez a Szászrégeni szakaszra a legjellemzőbb” – számolt be tapasztalatairól a doktor, elmagyarázva, hogy a folyó fentebbi szakaszain a görgelékkövek, lejjebb a vasbeton tömbök akadályozzák a hajózást, amelyektől mentesíteni kéne a Marost, hogy hajózhatóvá váljon. A húsz évvel ezelőtti körülményekkel összehasonlítva, úgy találták, kevesebb a porond jelenleg, mint volt, kevesebb a kommunális hulladék, kevesebb a kommunális szennyvízbefolyó, kisebb az ipari befolyás, és gazdagabb a természeti élővilág. 

Az iható Marosért 

Azért, hogy a Maros ihatóvá és tisztábbá váljon Szabó László szerint nem szükséges a két ország kormányának megegyezése, azt helyi szinten is meg lehet oldani egy kezdeményezés keretében. 

„Mondhatnám, hogy még a határon sem kellene nagyon átnyúlni, hogyha a romániai szakaszon azt képesek mondani az önkormányzatok vezetői, hogy erre tényleg oda kéne figyelni. A Maroson például Bogátnál van egy 14 kilométeres kanyar, ahol a falu mindkét oldalán elhalad a folyó, ott meg is álltunk, bementünk egy boltba, ahol egy magyar nő szolgált ki minket, és megkérdeztem szokott-e járni a Marosra. Ő mondta, hogy nem. Kérdeztem, hogy nem is volt semmilyen porond, ő mondta, hogy volt, de nem jártak az emberek, és benőtte a gaz. S akkor hova jár úszni? Azt mondta, hogy majd a következő héten mennek a férjével nyaralni. Tehát eltelik a nyár, és több mint száz napon át fő benn a munkahelyén. Azt kéne visszahozni, hogy délutánonként lejárjanak a Marosra az emberek. Marosszentimrén csináltak olyan beton mólót, ahol ki lehet kötni. Tordas fölött a pusztán két falu között is volt betonmóló, ahonnan a gyerekek nyugodtan beugorhatnak a fölső részen, és kijöhetnek az alsóbb részen, de nincs fürdőzés. Vannak helyek, ahol lehetne, de a helyiek mégsem strandolnak. Valahogy ezeknek a fürdőző helyeknek a számát kéne szaporítani, meg az embereket le kéne hozni. A Maros vize tisztább, mint húsz éve, sokat tisztult, apadt. Hogyan tudnánk megoldani, hogy a Maros hajózható legyen, az nem az én dolgom. Én egy figyelemfelkeltő túrának szántam a mostanit, és jövőre is jövünk, nagyon örülnék, ha csatlakoznának mások is. Valahogy együtt kéne megoldjuk, hogy a víz minősége jó legyen, és üzenem mindenkinek, aki itt fenn beledobálja a szemetet, hogy a Fekete-tengernél találkozni fog vele.” 

Az ökoturizmus fellendítésére beszélgetésünk során több példát is mondott Szabó László, amelyek közül a soborsini, a lippai és a radnai szakaszt emelte ki, ahonnan, akár le is lehetne evezni Radnára a búcsújáró helyre. A Maros felső, csónakkal veszélyes szakaszán a turizmus fellendítésére a raftingolás ötlete merült fel, mert a gumicsónakok strapabíróbbak lehetnek a görgelékkövekkel szemben. Szintén támogatná a Maros ökoturizmusának fellendítését Románia schengeni csatlakozása, mert Aradnál csónakkal is át lehetne evezni Szegedig. Jelenleg a határátkelés nagyon körülményes a csónakosok számára, akik Nagylaknál ki kell emeljék a csónakot a vízből, felpattyognak a határátkelőig, elvámolják őket, majd visszamehetnek a folyóra, vagy időpont-egyeztetéssel határőrt kérhetnek a vízhez. A schengeni csatlakozással az Aradról Szegedig tartó hajózás is egy kellemes kiruccanássá válhat.