Sepsiszentgyörgyre látogatott csütörtökön Crin Antonescu államfőjelölt az RMDSZ, a PSD és a PNL helyi szervezeteinek meghívására.
A Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje meglátogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, majd sajtótájékoztatón üzent a magyar közösség tagjainak március 15. alkalmából.
Kifejtette, konzervatívnak tartja magát, így megérti mindazokat, akiknek fontos az identitás, a hagyományok, a közösség védelme. Meggyőződésének adott hangot, hogy egy ország gazdagabbá válik a vallási, kulturális és nyelvi sokszínűség ápolásával.
„Románia ilyen szempontból valóban gazdag ország, és ennek a gazdagságnak jelentős részét a magyar közösségnek köszönheti, történelmének, hagyományainak, mindannak, ami valamennyiünket gazdagít, és aminek köszönhetően európai polgároknak érezhetjük magunkat egy valóban európai országban” – jelentette ki.
Hozzátette, március 15-e közeledtével „a legbarátibb gondolatokkal” szól a magyar közösséghez, „a tisztelet és nagyrabecsülés” gondolataival, és minden magyarnak örömteli, széthúzásoktól mentes ünneplést kíván.
Crin Antonescu kijelentette, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyarok ugyanolyan arányban lehetnek jó állampolgárai Romániának, mint a románok. Szerinte a nemzeti identitást nem lehet „lánctalppal” eltiporni, mint Nicolae Ceaușescu idején, és mint ahogy manapság is próbálják egyes „nem túl távoli országokban”.
A Székelyföld területi autonómiára vonatkozó törekvésekről a koalíció közös elnökjelöltje azt mondta, a kulturális autonómiát mint az identitásmegőrzés eszközét nem tartja problémásnak, de a területi autonómiával, ha a román állam egységét sérti, nem ért egyet.
„Azt hiszem, mindenki megszokta, hogy Székelyföld létezik” – szögezte le. Hozzátette, hogy Székelyföldön történelmi okokból egy kulturálisan és etnikailag többségi közösség él, de ez még nem jelenti azt, hogy a Székelyföld egy „enklávé”. „Nem normális, hogy enklávéink legyenek, és az itteni embereknek sem érdeke, mint ahogy például Giurgiuban sem érdeke senkinek, hogy valamelyik helyi kiskirálynak legyen egy enklávéja” – magyarázta.
Úgy vélekedett, hogy Románia közigazgatási átszervezését nagy körültekintéssel kell megvalósítani, párhuzamosan a decentralizációval, és széleskörű, az egész országot bevonó vitának kell megelőznie.
Az államfőjelöltet Tamás Sándor megyei tanácselnök, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is üdvözölte. Hangsúlyozták: a magyar közösség érdeke, hogy Romániának olyan elnöke legyen, akivel együtt tud működni, és aki mögött koalíció és stabil parlamenti többség áll. „Szavatartó, gerinces emberként” jellemezték az elnökjelöltet, aki szerintük bebizonyította, hogy nem ragaszkodik tisztségekhez és hatalomhoz.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy március 15-e közeledtével sokszor „hívatlan” látogatók érkeznek a megyébe uszító és provokáló szándékkal tönkretenni az évtizedek alatt megteremtett harmóniát. Crin Antonescu azonban azért látogatott Kovászna megyébe, hogy kifejezze a közösség iránti tiszteletét és partnerséget ajánljon fel – mondta a megyei tanács elnöke.
Hozzátette, Crin Antonescuval több mint 25 éve ismerik egymást, és 'korrekt és megbízható' emberként ismeri. „Nálunk, erdélyi magyaroknál, amikor választásokról, koalíciókról vagy elnökválasztásról van szó, a választóvonal mindig a kirekesztés, illetve az együttműködés között húzódik. Soha nem tudunk együttműködni senkivel, aki azt akarja, hogy kizárjanak minket az országunkból” – mondta Tamás Sándor. (Bíró Imola/Agerpres)
Hozzászólások