A IX. Temesvári Magyar Napok keretében nyílt meg szeptember 27-én a Temesváron élő és alkotó magyar képzőművészek közös tárlata. A 24 alkotó műveit bemutató, nagy érdeklődést kiváltó Disruption (zavar, szakadás – szerk. megj.) című kiállítás sajnos csak három napig, péntektől vasárnapig volt látható a temesvári Projektközpontban, a Temesvári Magyar Nőszövetség szervezésében.
A teltházas tárlatnyitó közönségét és a jelenlévő művészeket Gaurean Cristina főszervező, a Temesvári Magyar Nőszövetség alelnöke köszöntötte. A nem mindennapi esemény vendége Brendus Réka volt, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezetője, aki a kiállítás címéből kiindulva, így fogalmazott: „A szakadás, a zavar szükségszerű előfeltétele a megújulásnak, újjáépítésnek, a káosz-szerű állapotot új rend követi. (...) Az itt megjelenített alkotások mindenféle szempontból keverednek, az alkotók szintje – ismertek és elismertek, szárnybontogató tehetségek – de az alkotások szintjén is, hiszen a műfajok és a technikák szempontjából sem jellemzi őket egység vagy stílusbeli logika. (...) A kiállítás címe Disruption, de éppen ettől válik rendezett egységgé. Köszöntsük a feltörekvő nemzedékek képviselőit és alkotásaikat, ők ma együtt teszik ki a város képzőművészetének gerincét, alkalom ez arra, hogy jobban megismerjük őket. E nézőpontból mégis inkább rendet és újjászületést sugall e kiállítás, mint szétesettséget.”
A kiállítás anyagát dr. Gabriel Kelemen egyetemi előadótanár, művészettörténész méltatta, aki szerint a Disruption cím/téma telitalálat volt, ami egyrészt a globális válsághelyzetre, de a poszt-posztmodern ember által megélt zűrzavarra, keresésre, értékválságra is utalhat. A provokáló cím azt is sugallhatja, hogy a dolgok elszabadultak, elveszítettük az uralmunkat a helyzet felett, ami igen változatos, helyenként sokkoló művek megalkotására ösztönözte a képzőművészeket. „Meddig mehet még el ez az értékválság, amikor ráadásul a mesterséges intelligencia (MI) is megjelenik és akár paradigmaváltást is eredményezhet a művészetben, mint a XIX. században a fotográfia megjelenése?” – tette fel e kérdést Gabriel Kelemen, aki szerint a poszt-posztmodern ember tévelygése, útkeresése az információs labirintusban az itt látható alkotások szintjén is tetten érhető.
A magyar képzőművészek idei második tárlatán az alábbi alkotók műveit láthattuk: Bajkó Attila, Bandi Szidónia, Farkas Endre, Fodor Zsuzsanna, Gábor Zoltán, Gaurean Cristina, Gidó Zoltán, Jakabházi Sándor, Lihor Laza Éva, Makai Mercedes, Mátyás László, Mátyás Zsolt, M-Kiss Hedy, Marosan Ildikó, Nagy Attila, Nagy Deborah, Ecaterina Neagu, Novák Nóra, Nüszl Erzsébet, Magdalena Pareé-Hahn, Pataki Annamária, Tar Béla, Torony Pavel és Vajda Boróka.
Hozzászólások