25 méter mély szakadékba zuhant, eltörte a lábát, mégis folytatta a Girót

Biermans: „Örülök, hogy élek”

2024. május 22. 16:54 (szerda) /

Az Arkea belga versenyzője, Jenthe Biermans a Mortirolo utáni lejtmenetben óriásit bukott, 25-30 méter mély szakadékba zuhant, eltört egy csont a lábában, ő mégis visszaült a kerékpárjára, és befejezte a szakaszt a Giro d’Italián. A sztorit az Eurosport szúrta ki, kiemelve, a versenyző vasárnap még fel sem fogta, mekkora szerencséje van, hogy egyáltalán élve megúszta a zuhanást…

„Rosszul mértem fel egy kanyart a lejtmenetben, az eredmény pedig egy nagyon súlyos esés lett” – ezzel a mondattal kezdte felidézni Biermans, hogy mi történt vele vasárnap a Mortirolo emelkedője után. Nagyjából 65 kilométer volt hátra a Giro 16. szakaszából, amikor a 28 éves versenyző borzalmasat bukott – a közvetítésben ebből semmit sem lehetett érzékelni, mivel rég leszakadt a főmezőnyről.

„Tényleg pánikszerű volt az egész, mert az első pillanatban mozdulni sem tudtam. Egy fa környékén állt meg a zuhanásom a szakadékban, de mivel a rádiójelemet is elvesztettem, ott nem tudtam kommunikálni. Eszméletemnél maradtam, volt erőm kiabálni. Négy csapatból azonnal utánam jöttek 25-30 méter mélyre...” 

Biermans ezután még vissza is állt a versenybe: a versenytársak és a kísérőautók személyzete visszasegítették a pályára. Bár a csapatkocsiból többször is mondták neki, hogy nyugodtan adja fel, ő befejezte a szakaszt. A célban érezte, hogy eléggé fáj mindene, főleg a csípője, a háta és a lába, a hétfői pihenőnap nagy részét pedig a kórházban töltötte vizsgálatokkal. A röntgen egy törést mutatott ki a lábában, ezen kívül megúszta zúzódásokkal és felületi sérülésekkel. Leginkább hétfőn kezdett rájönni, mit is került el valójában.

„Örülök, hogy élek, úgy tűnik, őrangyalom van. Szerencsére minden értékem jó, nincsenek szervi sérüléseim, a hátam fáj még egy picit, de az hamar elmúlik...” – idézte Jenthe Biermanst az Eurosport honlapja.

(Forrás: index)

Hozzászólások