Dohai tenisztorna – Fucsovics után Marozsán is továbbjutott

2024. február 20. 16:20 (kedd) /

Fucsovics Márton után Marozsán Fábián is bejutott a 2. fordulóba az 1,4 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 60. Marozsán a nyitókörben a selejtezőből érkezett cseh Vit Koprivával (118.) csapott össze. Összesített mérlegük 1:1-re állt, 2020-ban a rivális, tavaly azonban Marozsán győzött salakon, kemény borításon először csaptak össze.A hétfői mérkőzés sok bréket hozott, de az első szettben ebből Marozsán jött ki jobban, ugyanis amikor 6:5-ös előnyénél harmadszor is elvette Kopriva adogatójátékát, játszmaelőnybe került.

A 2. felvonásban a cseh játékos 5:4-nél és 6:5-nél is szerválhatott az egyenlítésért, de a jelenlegi legelőkelőbben jegyzett magyar teniszező rövidítésre mentette a játékrészt, s végül 106 perc alatt továbbjutott.

Marozsán Fábián–Vit Kopriva (cseh) 7:5, 7:6 (8-6)

„Mindig nehéz kvalifikációból érkező ellenféllel játszani, hiszen két győztes mérkőzés után teli van önbizalommal, nem volt ez másképp Kopriva esetében sem. Most vagyok itt először, a szeles időjárás nem a kedvencem, nem nekem kedvez, és kicsit még az is furcsa a fedett pályás meccsek után, hogy itt, Katarban már szabad téren játszunk" – mondta Marozsán a menedzsmentjének közleményében. „Mivel az elmúlt meccseim nem voltak tökéletesek, kifejezetten fontos győzelem volt egy nehéz ellenféllel szemben, aki remekül játszott alapvonalról, és aki ellen nehéz volt pontot nyerni, főleg fonák oldalon. Talán a tenyeresen tudtam inkább megverni. Örülök, hogy két szettben nyertem, a nehézségek után sikerült önmagamat is legyőzni".

Marozsán a nyolcaddöntőben a másodikként rangsorolt orosz Karen Hacsanovval találkozik.

***

A spanyol Roberto Bautista Aguttal szemben kétjátszmás győzelmet (6:1, 6:3) aratott Fucsovics Mártonra a következő körben a 4. helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublik vár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások