„A generációknak meg kellene találni az egymáshoz vezető utat”

Annak a generációnak, amely 1976–1998 között figyelemmel követte a Magyar Televízió műsorait, nem kell különösebben bemutatni a szolnoki születésű Endrei Juditot, aki ebben az időszakban bemondó, szerkesztő-műsorvezetőként tevékenykedett.

Akinek pedig be kell mutatni, annak tudnia kell, hogy a 64 éves egykori televíziós húszéveseket meghazudtoló energiával és lelkesedéssel éli most is mindennapjait, és tevékenységeivel arra biztatja az 50 felettieket, hogy ne mondjanak le az életükről, amint átlépik ezt a kort, hiszen sok szépet és jót tartogat az élet 50 után is.

Október elsején, az Aradi Magyar Napokon az RMDSZ Arad Megyei Nőszervezetének a meghívására Endrei Judit Aradra érkezik, hogy itteni „közönségével” is találkozzon. Mi telefonon megkerestük Juditot, aki kedvességével, közvetlenségével, barátságos modorával már a beszélgetés elején megkért, hogy tegeződjünk. Minden tisztelet és elismerés mellett, ezért a tegező mód az interjú során.

– Beszéljünk a jelenről. A televíziózás teljesen kimaradt az életedből?

– 1998-ban úgy jöttem el a televíziótól, hogy szép volt, jó volt, ennyi volt. 2001-ben még másfél évig elcsábítottak egy kisebb tévéhez egy jó kis élő műsorhoz (ez volt a Satelit Televízió, Vasárnap Endrei Judittal című műsor – szerk. megj.), ez egy ilyen jutalomjáték-féle volt, szerettem. Nagyon sokszor hívnak most a televízióba vendégnek, sok téma kapcsán, és én szívesen megyek. Otthonosan érzem magam ott. Az ember nem felejti el azt az érzést, hogy milyen a kamerák előtt ülni nagy kivilágításban, beszélgetni. A televízió a mindennapjaimnak már csak úgy része, hogy van készülék a házban, és olykor nézem is. A televíziózás, mint olyan pedig nem hiányzik.

– Időközben könyvkiadót alapítottál, könyveket írsz, tréningeket, előadásokat tartasz… Miért érzed/érezted ezeket fontosnak, szükségesnek?

– Kisgyermek korom óta egy végtelen kíváncsisággal megáldott teremtés vagyok. Amíg iskolába jártam, ott kielégült a kíváncsiságom, a tévés munkám alatt meg felfokozódott, hiszen sok-sok interjút készítettem. Amikor a televíziózást befejeztem, akkor kellett valami, ami tovább mozgat. Én a mindennapjaimat is mindenféle információk begyűjtésével töltöm. Egy idő után kikívánkozott belőlem, hogy mindazt, ami nekem a világból fontos, közreadjam azoknak, akik figyelnek rám, szeretnek, érdekli őket, hogy mivel foglalkozom. Nyilván egy könyv példányszáma nem éri el azt a sokmillió embert, aki anno engem követett a televízióban, de aki ma kíváncsi rám, az legfőképpen a könyveim által értesül erről. A könyveim ott vannak a könyvtárakban, tehát nem feltétlenül kell megvenni azokat. Hogyan jöttek a tréningek, előadások? Ha az embernek van egy tudása, ami tapasztalattal párosul, akkor ezt szívesen megosztja. Sokféle témában tartok tréningeket évek óta, és úgy érzem, hogy hiteles is vagyok, hiszen úgy is élek, ahogy beszélek. Kedvenc témám, hogy a generációknak meg kellene találni az egymáshoz vezető utat. S hát ez nem könnyű.

– Az endreijudit.hu honlapodat böngészve feltűnik, hogy különös figyelmet szentelsz az egészségnek…

– Amíg az ember fiatal, addig nem foglalkozik vele, mert az egészség adott anélkül, hogy bármit kellene tenni érte. Én viszonylag későn szültem a gyerekeimet, elmúltam 38, amikor Nóra lányomat, és 41, amikor Laura lányomat a világra hoztam. Azt gondolom, hogy ez a tudatos figyelés az egészségre, magamra a lányok születése után kezdett hangsúlyossá válni. Édesanyám 11 évvel ezelőtti halála is hozzájárult ehhez. Az én egészséges életmódomat nem úgy kell elképzelni, hogy mindent dekázok, mindent számolok, nem. Én magyar ember vagyok, és a magyarok szeretik a hasukat. Nem vetem meg a jó kis szalonnát, füstölt kolbászt, az isteni halászlét. Sok zöldséget és gyümölcsöt eszem, kevés húst, de nem vagyok vegetariánus. Nem sanyargatom magam, hisz az életet annál jobban szeretem, hogy megvonjam magamtól a jó falatokat. Viszont nagyon sokat gyalogolok. A napi másfél órás gyaloglás a testemnek, lelkemnek egyik legjobb erőforrása.

– Milyen érzelmekkel gondolsz az aradi közönségtalálkozóra?

– Nagyon régen vágytam arra, hogy egyszer a könyveimmel felétek is elmenjek. Van egy nagyon várakozás teli érzés bennem, hogy milyen lesz ez a találkozó. Felvidéken már többször jártam, és ott mindig érzem a kedvességet, figyelmet, érdeklődést. Sokan eljönnek ezekre a találkozókra. Most bennem van ez az izgalom, hogy Aradon lesz-e majd valaki kíváncsi rám?

***

Én a beszélgetést azzal zártam, hogy biztos vagyok benne, szépszámú közönség lesz itt is. Szándékosan nem kérdeztem sok mindent, hiszen Endrei Judit azért jön, hogy beszélgessen velünk, Önökkel, és mivel – saját bevallása szerint – nagyon szeret beszélni, ezért nem árt jól felkészülni, és bebiztosítani magunkat kérdésekből.