A középiskolások majd’ negyven százaléka használta telefonját vezetés közben fényképek vagy videók készítésére

2024. február 23. 16:43 (péntek) /

Tavaly Romániában 1545 személy vesztette életét közúti balesetben, és további 3535-en szenvedtek súlyos sérüléseket. A statisztikák alapján a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták. Az Ifjúsági Nevelési, Fejlesztési és Közreműködési Egyesület – EDIT a Román Rendőrséggel és a MOL Romániával partnerségben szervezi meg a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű programot, amelynek fő célja, hogy elősegítse a felelősségteljes közlekedési magatartást a vezetői engedély megszerzése előtt álló fiatalok körében. 

Az EDIT Egyesület ezért felmérést végzett, hogy megtudja, hogyan viszonyulnak a középiskola utolsó éveiben lévő fiatalok a közúti magatartáshoz. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy bár a válaszadók többsége jogosítványt szeretne szerezni (a megkérdezettek mindössze 1,3%-a mondta azt, hogy nem akar hajtásit szerezni), mégsem minden fiatal indul útnak azzal a hozzáállással, hogy a szabályok betartása elengedhetetlen a biztonságához.

Az adatokból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 15,5%-a nem zárja ki, hogy alkoholtartalmú italok fogyasztása után is vezetni fog, és aszerint értékeli vezetési képességét, hogy mennyi alkoholt fogyasztott. Emellett 10-ből közel 4 középiskolás vezető használta már telefonját fényképek vagy videók készítésére vezetés közben, vagy utazott olyan járműben, amelynek a vezetője ezt tette. A tizenévesek 74%-a azt is elismerte, hogy ő, vagy annak a járműnek a vezetője, amelyben utazott, telefonált vezetés közben. Ez amiatt meglepő, mert a megkérdezettek 95,9%-a tisztában volt azzal, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat életveszélybe sodorhatja őket.

10-ből 3 válaszadó úgy vélte, hogy a megengedett sebességhatár túl alacsony, és 10-ből 7 tinédzser azt is elismerte, hogy utasként vagy vezetőként már közlekedett a megengedettnél nagyobb sebességgel. Az ilyen kockázatos viselkedés ellenére a megkérdezettek 36%-a úgy vélte, hogy a túlzott sebesség a közúti balesetek fő oka, míg 27% szerint a legnagyobb probléma az alkoholfogyasztás.


(Fotó: pixabay.com)

Hozzászólások