Az Óteleki Magyarul Magyarokért Egyesület 2024. április 27-én, szombaton kilencedik alkalommal szervezi meg Gasztromajális nevű hagyományos rendezvényét, amelyre idén hajóval érkeznek a vendégek, Temesvárról és a szerbiai Titelből. A nemzetközi főzőversennyel és kóstolással egybekötött népszerű rendezvényre az óteleki hajókikötő melletti területen kerül sor, szombaton 9 órai kezdéssel.
A nemzetközi főzőversenyt az Óteleki Magyarul Magyarokért Egyesület szervezi, 16 csapat részvételével, akik Romániából, Szerbiából és Magyarországról érkeznek – egyesek hajóval – az óteleki hajókikötőbe. „A versenyzők öt kilogramm húst kapnak, és mindenki azt készíti belőle, amit akar, nem csak gulyást. Mert a magyar konyha többet jelent, mint a gulyás” – mondja Kozma István, az egyesület elnöke.
Ez nem akármilyen főzőverseny lesz, hiszen nemcsak az ételek minőségét bírálják el, hanem a recept elkészítésének módját, az elkészítési hely tisztaságát és még azt is, hogy a főzőcsapat hogyan szórakozik. „Ez egy olyan esemény, amely a helyi kultúrát és gasztronómiát, de az óteleki közösséget is népszerűsíti. A verseny 9.00 órakor kezdődik a csapatok felkészülésével, a hús kiosztásával és 13.00 óráig tart, amikor a zsűrizés elkezdődik. A verseny után mindenki megkóstolhatja az elkészült ételeket” – tette hozzá Kozma István. A szervezők azt ígérik, hogy lesz gulyás, halászlé, kürtős kalács, házi sütemények, pálinka és hagyományőrző kulturális program, a jó hangulatot és a jó zenét Szarvas Lajos vendégelőadó biztosítja.
A szerbiai Titelből – ahol a Bega a Tiszába ömlik – egy szerb szakácscsapat érkezik hajóval Ótelekre, hogy részt vegyen a nemzetközi főzőversenyen. A temesvári Közszállítási Vállalat és az Óteleki Községháza jóvoltából a temesváriak is lehajózhatnak Ótelekre: egy vaporettót bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére, amely április 27-én, szombaton 8.30 órakor indul az ortodox katedrális kikötőből és 17.00 órakor indul vissza Ótelekről (viteldíj oda-vissza 40 lej/személyenként). Emellett a fesztiválozók rendelkezésére áll egy busz is, amely 20.00 órakor indul Ótelekről Temesvárra.
Hagyományos gasztromajális Óteleken
(Archív fotó)
Hozzászólások