Értékelő Nagy Zsolt falugazdával

Aranyat érő márciusi esők

Írta:
2025. március 20. 12:03 (csütörtök) /

Nagy Zsolt falugazdánál, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az alelnökénél afelől érdeklődtünk, hogy a márciusi esőzések javítottak-e a szárazsággal küszködött mezőgazdaságnak a helyzetén? Amint kifejtette, december, január és február során alig hullott valami csapadék, ezért a március közepétől kezdődött kiadós esők a legjobbkor érkeztek. Azok, a mérése szerint, Arad környékén négyzetméterenként mintegy 40 litert tettek ki, nagyban segítették az őszi vetéseknek a fejlődését. A gazdálkodók elkezdték a tavaszi munkálatokat is, vagyis elsimították, lezárták a talajt, hogy ne száradjon ki. Az eső nagyon sokat segített a kalászosok, valamint a repce fejlődésében, a földre kiszórt műtrágya is jól feloldódott, bekerült a talajba. A gazdák március vége felé már régen befejezték a talajelőkészítő munkálatokat, de a tavaszi vetésekkel még várni kell, mert éjjelente még fagyok jelentkeznek. Azok, sajnos nagy kárt tettek a gyümölcsösökben, ahol március elején kivirágoztak a fák, főként a kajszi-barack virágok a -2-3 Celsius fokos hőmérsékleten megfagytak. Ami a tavaszi vetéseket illeti, a kukoricával addig kell várni, ameddig a talaj fel nem melegszik 8–9 Celsius fokra. A napraforgót kissé alacsonyabb hőmérsékleten is el lehet vetni, de maga április 5–10-e felé tervezi a tavaszi vetéseknek az elkezdését – mondta el érdeklődésünk nyomán Nagy Zsolt falugazda. 


(Fotó: pixabay.com)

Hozzászólások