Hatvanéves érettségi találkozó Érmihályfalván

Bálint György építészmérnök emlékei, tervei

2024. május 21. 17:23 (kedd) /

Bálint György építészmérnök az elmúlt hét végén Érmihályfalván járt, ahol 60 éves érettségi találkozón vett részt. A még életben lévő 23 egykori osztálytárs közül 11-en jöttek el a találkozóra, a többiek ugyanis betegek vagy külföldön élnek. Közösen meglátogatták az egyik osztálytársukat, aki autóbalesetet szenvedett. Ugyanakkor a még életben lévő 90 éves tanárnőjüket, Sóki Ilonát is meglátogatták, aki nagyon örvendett egykori diákjainak. Az egykori iskolájukban nem tudtak találkozni, mert azt átvette Böjte Csaba testvér, aki szociális intézményt működtet benne. Mivel az osztálytársak többsége érmihályfalvi, egy ottani vendéglőben találkoztak, együtt megebédeltek, és sokáig beszélgettek. Bálint György az egykori osztálytársait jövő nyárra meghívta Aradra, ahova vonattal, ingyen utazhatnának, maga gondoskodna a szállásukról, illetve megmutatná nekik Arad magyar nevezetességeit, köztük a Szabadság-szobrot, az Ereklyemúzeumot, a vesztőhelyi obeliszket stb.

Hozzászólások