A Romániai Magyar Nyugdíjas Szervezetek megalapításának a célja: olyan idősbarát közösségek kialakítása, ahol az önkormányzat lehetőséget kínál arra, hogy visszahívja időseinket a társadalmi életbe, hogy ne érezzék magukat elhagyatva.
Mindezért szükséges a szépkorúakkal való párbeszéd. Az RMDSZ Nőszervezete 2019-ben megszervezte a Romániai Magyar Nyugdíjas szervezetek első Fórumát, ezen a hétvégén már a negyedik országos Fórum zajlott. Szerte az országból 30 nyugdíjas szervezet vezetői gyűltek össze, és a meghívott előadókkal közösen egy volt a céljuk: a méltó időskor megalapozása.
*
Az RMDSZ Nőszervezete és a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete április 19-én és 20-án Borson, a Nagyvárad melletti Iris Szállóban kétnapos találkozót szervezett. Az Életet az éveknek fórumon az első nap Bátori Géza, Bors község polgármestere üdvözlő szavait hallgathattuk meg, utána Harrach Péter, Magyarország parlamenti képviselője volt a vendég. Horváth Anna, az RMDSZ Önkormányzatokért felelős alelnöke is hasznos információkat osztott meg velünk. Dr. Weber Csilla pszichológus, professzor asszony tanácsai üdítően hatottak ránk. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, jelenlétével és gondolataival tisztelt meg, pedig nagyon zsúfolt nap után „csöppent be közénk”.
Bíró Rozália parlamenti képviselő, az RMDSZ Nőszervezetének országos elnöke háziasszonyként is végig velünk volt a két nap folyamán.
Este süteményverseny, vacsora után, kóstolgatás, receptcsere, díjazással egybekötött nótaest volt, ki meddig bírta hanggal...
A szombat sem telt el tétlenkedéssel, mert a Boldoguljunk on-line térben foglalkozáson kampánytechnikákat osztottak meg velünk a szakemberek. Akit érdekelt, az a WhatsApp és a Zoom platformhasználatát is elsajátíthatta. Utána a jelenlévők beszámolói, a jó példák, a sikerek következtek. Ez a párbeszéd a résztvevő nyugdíjas szervezetek között mindig nagyon érdekes, tanulságos.
Arad megyét heten képviseltük, a Pro-Pir-Kult Egyesület Tornyáról, a Nyugdíjas Egyesületek képviselői Szentpálról, Kisiratosról, Nagyiratosról, Majláthfalváról és Aradról. Köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk, gazdagodtunk, és megyénket megismertethettük más vidékekkel.
A szervezőknek, az RMDSZ Nőszervezetnek és a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Szervezetének hála és köszönet, akik még arra is mosolyogva vállalkoztak, hogy aki igényelte, annak nagyváradi városlátogatást is biztosítottak.
Kiss Anna
Hozzászólások