Győzzön a józan ész!

Írta:
2024. szeptember 20. 17:41 (péntek) /

A józan ész közéleti, politikai szintű megjelenítésének szükségességét hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetség Szórvány Frakciójának kihelyezett ülésén, Vajdahunyadon, ahol Arad, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény, Fehér, Szeben, Brassó, Márama-ros és Beszterce megye RMDSZ-szervezetei képviseltették magukat. A rendezvényen átadták a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia alapította Barcsay Ákos-díjakat is. A szórványkonferenciáról Winkler Gyula EP-képviselőt, Hunyad megyei RMDSZ-elnököt kérdeztük. 

 

– A parlamenti választáson a szórványban is nagyon jól kell szerepelnünk, mert a nyári eredményekben kimutatható 72 ezer szavazat, amely szórványközösségekből jött, azt jelenti, hogy a szórvány egy teljes képviselői mandátumot tud biztosítani. Emellett olyan megyékben mint Máramaros, Arad, a képviselőket meg kell őrizni, azon megyék pedig, ahol erősebb magyar közösségek vannak, mint Temes vagy Brassó megye, eséllyel rendelkeznek, hogy visszaosztásból bár, de szerezzenek egy mandátumot. Emellett, az RMDSZ alapszabályzata értelmében, egy bejutó helyet biztosít egy szórványbeli képviselőjelölt számára. A jelentkezőket a Szövetség Állandó Tanácsa rangsorolja majd. Pillanatnyilag versenyhelyzet van, 7 jelölt méretkezik meg a szórványképviselői helyért. Mindezekről beszéltünk a konferencián, melyen a megyei elnökök mellett jelen volt Balázs Attila ügyvezető elnök, a szövetség ügyvezető alelnökei, valamint a Communitas és az Iskola Alapítvány vezetői, Takács Csaba és Nagy Zoltán.

– A tanácskozáson részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök is...

– Igen, szombaton reggel Kelemen Hunor szövetségi elnökkel beszélgettünk az előbb felsorolt témákról, az RMDSZ döntéseinek politikai jelentőségéről, illetve arról, hogy ez az ország, a mi országunk is, és ebbe az országba vissza kell vezetni a józan ész uralmát, mert ez jelenleg nem igazán jellemző a romániai politikára, közigazgatásra. Mi, romániai magyarok úgy gondoljuk, hogy a józan ész uralmát vissza kell vezetni az országba és erre mi alkalmasak vagyunk, mint szervezet, mint közösség, és alkalmas erre a mi államelnökjelöltünk, Kelemen Hunor, hogy ezt a célkitűzést megfogalmazza. 

A második sík, amelyen az államelnökkampány folyni készül, az az állam és az állampolgár viszonyának a taglalása. Annak a megállapítása, hogy ma egy elnyomó állam van, legalábbis a polgárral való viszony szempontjából.  A polgár van az államért, holott az államnak kell lennie a polgárért. És szerintünk ez egy olyan mély elégedetlenséget szül a romániai polgárok körében, nemzetiségtől teljesen függetlenül, és függetlenül attól, hogy Erdélyben, a Bánságban, Bukovinában vagy az ország melyik régiójában élnek, amelyről mások nem hajlandók beszélni, nem veszik a fáradságot, a felelősséget ezzel foglalkozni, hogy kiutat, jövőképet fogalmazzanak meg a közösségek és az ország számára. Ez az ország a mi országunk is, az itt élő magyaroké. És úgy gondoljuk, a kampányba olyan elemeket kell bevezetni, amivel megmutatjuk, hogy mi is tudnánk ezt az országot vezetni, mi magyarok is el tudjuk látni a képviselői, szenátori tisztséget, és mi is képesek vagyunk arra, ahogy ezt már bizonyítottuk, hogy kormányzati szerepben nemcsak a magyarok, hanem az ország érdekéért tevékenykedjünk miniszteri, államtitkári, prefektusi, alprefektusi vagy bármilyen politikai közigazgatási tisztségben.

– A szórvány frakció vajdahunyadi, kihelyezett ülésén adták át idén a Barcsay Ákos-díjakat is.

– A Barcsay Ákos közéleti díj egy több mint tíz éve élő kezdeményezés Hunyad megyében, ami fontos a közösség számára, és méltó arra, hogy a jó gyakorlatok megosztásának szellemében megosszuk a többi közösséggel is. Máshol is vannak hasonló kezdeményezések, de lehet, hogy ettől a pillanattól kezdve még többen arra a következtetésre jutnak, hogy érdemes a mindennapi hősöket megszólítani, és megköszönni, hogy a saját idejükből, energiájukból áldozva, tudásukat latba vetve tesznek a közösségért.   

Hozzászólások