Második alkalommal szervezte meg a ProAgricultura gazdaegyesület a Dáva pálinka és párlatversenyt Déván. A tágabb értelemben vett Erdélyben három magyar gazdaegyesület működik, az egyik Székelyföldön, a másik a Partiumban, a többi megyében pedig a ProAgricultura.
A verseny során több kategóriában díjazták a legjobb tömény gyümölcsnedűket, annak függvényében, hogy milyen gyümölcsből készült. Volt is mit osztályozni, idén 128 pálinkaféle szállt versenybe, majdnem kétszer annyi, mint tavaly, amikor 77 minta közül kellett választani. „Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen sokan vettek részt az idei versenyen, akik nemcsak Erdélyből és Magyarországról, hanem immár Szlovákiából is küldtek mintát. A szervezés is sokkal jobb volt, mint tavaly, idén két zsűri osztályozta a beküldött párlatokat, remélem jövőre még többen vesznek részt a versenyen”, mondta ifj. Pogocsán Ferdinánd, a verseny fő szervezője.
Az osztályozásnál több szempontot vettek figyelembe, elsősorban a párlat színének tisztaságát. Az illat tisztaságának is fontos szerep jutott, vagyis annak, hogy a párlatba ne kerüljenek oda nem illő szagok, melyek rossz erjesztés nyomán keletkeznek, vagy romlott gyümölcs felhasználása révén. Az illat intenzitása során azt vizsgálták, hogy a jellegzetes gyümölcs aromája mennyire érvényesül a tömény italban. Az íz tisztaságánál azt vizsgálták meg, hogy az italba ne kerüljenek oda nem való idegen ízek. Ha a cefrét például a napon, műanyag hordóban tárolják, akkor a nedűben is fellelhetővé válik a műagyag íz. Végül az íz intenzitását vizsgálták meg, vagyis azt, hogy milyen erős a gyümölcs íze az italban – jó pálinkáknál a gyümölcs utóíze a fogyasztás után gyakran órákig érezhető, ismertették a főbb osztályozási kritériumokat a szakértők.
Végül minden beküldött italmintát díjaztak, abból a megfontolásból, hogy az, aki vette a fáradtságot, és részt vett a versenyen, már eleve megérdemli az elismerést. Idén 31 bronzot, 26 ezüstöt és 35 aranyérmet osztottak ki, illetve 5 nagy-aranyat.
A legeslegjobbnak járó Champion díjat a börvélyi (Szatmár megye) Sajó Zoltán nyerte el csipkebogyó pálinkával. A Nagykárolyhoz közeli, közvetlenül a magyar határon fekvő községből származó fiatalember 21 féle pálinkát készít, immár hat éve gazdálkodik saját, 500 fás gyümölcsösén. „Szeretem a kihívásokat, ezért készítek pálinkát különféle gyümölcsökből, nemcsak szilvából, körtéből, barackból vagy hasonló klasszikus gyümölcsökből”, nyilatkozta a győztes.
A pálinka Hungaricum, a magyar nemzet kulturális-gasztronómiai hagyatékának jellegzetes eleme. Sőt, a dévai verseny nemzeti összekötőelem is, hangsúlyozták a szervezők és a vendégek egyaránt, mivel személyes és szakmai kapcsolatok alakulnak ki a magyar gazdák között, közelebb kerülnek egymáshoz. Déván nemcsak finom pálinkát kóstolhattak meg, hanem Hunyad megye és az itt élő magyarság szellemébe is betekintést kaptak. A győztes Szatmár megyei fiatalember például részt vett több erdélyi, székelyföldi, vajdasági és természetesen magyarországi versenyen, Hunyad megyében viszont most járt először. Ki is használta az alkalmat, ha már eljöttek, kedvesével meglátogatta Déva várát és a Hunyadiak várát is. „A falugazda egyesület szólt, hogy lesz itt verseny, örültem, és elküldtem a mintákat. Nyilván megtiszteltetés számomra, hogy ilyen sikert arattam” – nyilatkozta Sajó Zoltán, mivel a Champion mellett számos arany- ezüst és bronzérmet is nyert különböző gyümölcspárlataival.
Hunyad megye (és általában Dél-Erdély) nem kimondottan jelentős magyarságáról és pálinka hagyományairól híres, mint például Észak-Erdély, noha finom gyümölcspárlatokat itt is készítenek. A helyi RMDSZ és a magyarországi agrártárca támogatásával megszervezett Dáva pálinka verseny e téren is megerősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, üzente Winkler Gyula EP-képviselő videófelvételről a díjkiosztó gálán.
Hozzászólások