– 1989 előtt kerültél-e kapcsolatba a szekuritátéval?– Gondolom, hogy szekuritátés volt, aki a Szentcsont Klub miatt faggatott.Egyszer az iskolában behívott a legjobb barátom, Fehér Miki, igazgató volt éppen, és mondta: te, voltak itt a szekutól és érdeklődtek felőled. Mit? Érdekli őket, hogy miért lett felásva az udvarotok, mert tudják, hogy ebben a házban ’55 előtt egy zsidó ékszerész család lakott, akik kimentek Izraelbe, de akkor éppen az országban jártak látogatóban, és lehet, azért lett felásva az udvar, mert keresték az elásott aranyat. Elmondtam Mikinek, hogy azért volt az ásás, mert eldugult a mosoda lefolyója, és ki kellett cserélni a vezetéket.Magánórán tanítottam teljesen normálisan viselkedő, tehetséges, szekus gyerekeket.
Soha nem próbáltak beszervezni.
– Az RMDSZ-be mikor léptél be?
– Az alakulásakor.
– Középiskolásként a tanulás mellett zenéltél is. Szoktál-e még muzsikálni?
– Hallgatni szoktam a zenét. Öt évig tanultam itthon akkordeonozni. A gitár divatosabb volt, és ezért egy évig azt is tanultam, ugyancsak Doroghy bácsitól, aki motorbiciklivel járt a tanítványaihoz félórákat adni. A 3-asban megalakítottuk az Andromeda együttest. A dobos-énekes Bunda Laci a román tagozatra járt, New Yorkban nyugalmazott belsőépítész, Bercovici Vládi anyja román, apja zsidó, de magyarul beszélt, fogorvos Izraelben, Katkó Pali fiatalon meghalt, Virgil Iuga apja román, anyja magyar, így magyarul beszéltünk a zenekarban. Én szólógitáros voltam. Nagyon jó sulibulikat rendeztünk, hívtak bennünket a Slavici-ba, a Ghiba Birtába meg klubokba is. Nagyon élveztük, és pénzt is kerestünk vele. Egy fellépésért 3-400 lejt kapott a csapat, ami diákként nekünk nagyon jól jött. Utoljára 1970-ben léptünk föl a Vörös Lobogó születésnapi buliján, az Astoria Szállóban.
– Gyakran írsz jegyzeteket a Nyugati Jelenbe. Fölkérésre vagy ötletszerűen teszed?– Ha van ihletem, akkor írok. Elvből nem írok a migránsokról és politikai dolgokról.Egyszer kért meg egyik kolléga, hogy számoljak be egy rendezvényről helyette, személyes okokból.
Írom az interjúkat. Már hatvan közülük megjelent kötetben is. És további négy elkészült. Itt megtörténik, hogy interjúalanyt javasolnak. Még vannak a listán, de most már kezd hígulni a választék.
– Szoktál-e olvasni?– Szoktam. Olvasom a Nyugati Jelent, a Facebook-ot, néha érdekes dolgokat az internetről, a Szövétnek részére beküldött anyagokat mint szerkesztő, az Irodalmi Jelent, nagy szeretettel az UFO Magazint, a Hihetetlen Magazint, nemrég beleolvastam Schwartz Gyuri könyveibe. Voltunk egy hetet Egerben, és megkértem egy könyvesbolt eladóját, hogy mutasson egy olyan könyvet, amit mostanában sokan szeretnek Magyarországon. Egy francia írónő, Anna Gavalda könyvét ajánlotta, amit elolvastam. Modernebb felfogású, szerkesztésű, szerelmi csalódás leírása. Még adott kettőt, amiket még nem olvastam el. Az egyik Grecsó Krisztián új novelláskötete.
Másfél éve előfizetem a Jurnalul Arădeant, hogy lássam ki halt meg a megyében, és belenézek az UTA meccseiről szóló cikkekbe. Utoljára az UTA–Vagonul meccsen voltam kint, ahol 5:3-ra nyert a Vagonul. Vagy az UTA? Nem emlékszem.
– Kik a kedvenc íróid, költőid?
– Szeretem Esterházy Pétert, aki a kedvencem. Stanisłav Lemet, Ray Bradburyt, Salingert is szívesen olvastam. Örkény Istvánt, Karinthy Ferencet, Juhász Gyulát, Kosztolányit, de Rejtő Jenőt is szeretem. Jeszenyint is a kedvencek közé sorolhatom.
– Sok aradi magyar rendezvényen veszel részt. Milyennek ítéled ezek látogatottságát és közönségét?– Nagyon jó a véleményem. Aradon rengeteg a kulturális rendezvény, könyvbemutató, kiállítás-megnyitó, már nem jutok el mindenikre, és most már válogatok. Döbbenetes, hogy egy könyvbemutatón – mondjuk a Jelen Házban –, megjelenik 160-180 ember. Ilyen nincs Magyarországon sem. Az úgymond sikeres szegedi könyvbemutatómon voltak 25-en, és az ott nagyon mozgó, budapesti költő haverom – Radnai István – nagyon rácsodálkozott, mert nála csak 11-en voltak.Jó, hogy nagyon sok a rendezvény, és a még meglévő kevés magyarságnak van miből válogatnia. Szerintem van néha abszolút nacionalista jellegű program, van kevésbé értékes könyvet bemutató esemény, és vannak számomra jók, értékesek, érdekesek is.Befolyásolja az embereket az időjárás is, de ennek ellenére eljönnek.Nagy dolog, hogy a színházba, Aradra elhoznak kiváló darabokat is, lásd Körhinta, volt az Operaház tavaly, eljött Gálvölgyi a Hullaégetővel, ami egy különleges darab, és jönnek szórakoztató előadások is, és tolong a közönség. Bár van barátom, aki régen átment Budapestre, hogy lásson egy-két darabot, de nem megy el Aradon a színházba. Nem használják ki eléggé a lehetőségeiket az aradiak.Régebben álmodni nem mertünk pop- és rockkoncertekről. Falunapra jönnek a Csocseszék is, de jön Sarusi Mihály is bemutatni könyveit.
Egyre inkább sikert aratnak a falunapok.
– Miért látni kevés tanárt ezeken a rendezvényeken?
– Ez az örök kérdésem nekem is. Nem tudom. Szörnyű rosszul esik látni, hogy az iskola dísztermében van az esemény, és egy-két tanárnál több nincs jelen.
– Sok Araddal kapcsolatos rendezvény van, és azokra se jönnek el a magyartanárok, a történelemtanárok. Mert, hogy nem jön el egy matematikatanár...
– Én azt sem értem. A fiatalabbak meg a középkorúak nem jönnek el. Péter András nyugalmazott matektanár, például, el szokott jönni. Lehet olyan, hogy az iskolától, a városközponttól messze laknak, mire hazaérnek, család, gyerek, ez az, de akkor is…
– Egyszer-egyszer van ilyen, de mindig?
– Egyik nagyra becsült kolléganő csak színházba jön, néha, de a férje, szintén pedagógus, inkább a kiskertbe megy…
– Minket 1969–73 között Ficzay Dénes, Kovách Géza és Erélyi Karcsi is hívott a Barátság Házában tartott magyar rendezvényekre. Az a tanár, aki ő maga nem megy el, az nyilván nem is hív diákokat, nem is javasol nekik eseményeket.
– Ezért tisztelem mostanában Rudolf Ágit, aki tördeli és javítja is a Szövétneket, akit rávettem, hogy hozzon tanítványokat a könyvbemutatókra, és 20-25 gyerek eljön. Tudom a gyerekektől, hogy piros pontot kapnak érte, de legalább jönnek. Ugyanúgy piros pontot kapnak, ha elmennek a színházba. Valahogy kell stimulálni a diákokat. A tanárokat nem tudom, hogyan lehetne ösztönözni a részvételre.
– Akiben nincs zsigeri kíváncsiság azt nehéz motiválni.
– Nincs rá magyarázatom. Csak sajnálkozni tudok.
– Arad magyar közművelődésével viszonylag sok intézmény foglalkozik: Nyugati Jelen, Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Tóth Árpád Irodalmi Kör, Aradi Magyar Kamaraszínház.
– Nagyon fontos, hogy a Jelen naponta megjelenik. Nem tudom, meddig fogják győzni.
– Addig győzik, amíg Böszörményi Zoltán beteszi a mínuszt a kasszába.
– Igen. Úgy látom, hogy még bírja. De az újságot is csak az öregek meg az idősebbek olvassák.
– Minek alapján választod ki interjúalanyaidat?
– A saját véleményem alapján választom azokat, akiket arra valónak tartok, de a szerkesztőséget is megkérdem, hogy mehet, vagy nem mehet? Most az évkönyvbe írtam a Budapesti Nagycirkusz vezetőjéről, aki régi barátom. Neki előtte engedélyt kellett kérnie a minisztériumától, hisz közszereplő.
– Miért zuhan a megyeszékhely, Arad magyarságának létszáma?
– Zuhan Magyarország magyarsága is, mert elmennek jobb körülmények közé. Aradon, sajnos, nagyon sok idős magyar ember távozik az élők sorából. És kevés az utánpótlás, a magyar gyerek. Mert kevesen nevelik magyarnak a gyereküket.
– Miért jár az aradi magyar gyerekeknek szinte a fele román iskolába?
– Ez a szülők nagy hibája. A szülők közül sokan nem tudják felfogni, hogy mennyivel hasznosabb lenne a gyereknek, ha anyanyelvén tanulna. Nagyon befolyásolhatók is a szülők: szomszéd, barát, ismerős, hogy azért adja román iskolába, hogy jobban érvényesüljön. Nem azért, mert nem szeretik Petőfit, és jobban szeretik Coșbucot. Meg vannak győződve róla, hogy a gyerekük érvényesüléséhez az kell, hogy az ország nyelvén tanuljanak. Ez nagy hülyeség, mert nem igaz. De nem tudom, hogy mivel lehetne őket meggyőzni. Attól tartanak, hogy hátránya lesz a gyereküknek abból, ha magyarul tanul. Másrészt, van, aki magyarul tanul, elmegy egyetemre, Magyarországra vagy messzebbre, és biztos, hogy onnan már nem jön vissza ide.
– Érdekel a politika?
– Érdekel, információs szinten. Megnézem a híradókat, általában a magyarokat. De csak arra figyelek, ami érdekel. Politikai, gazdasági dolgok érdekelnek, de a sok rémhírtől meg a balesetektől, katasztrófáktól frászom van. Általában kíváncsi vagyok, hogy mi van a világban, mire számíthatunk. Nagyon hazug dolognak tartom a politikát. Minden szinten. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek rendes politikusok, de nagyon-nagyon sokat hazudnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat. És nagyon elszomorít, hogy a tömegek csukott szemmel hisznek a hazugságnak. Ez a fájdalmas.
– Mi a véleményed arról, hogy bár létezett az RMDSZ, mégis lett még két magyar párt: a Polgári Párt meg az Erdélyi Magyar Néppárt is?
– Voltak ellentétek, ellenvélemények. Minden pártban van ilyen. Először klikkek alakultak az RMDSZ-en belül, az egyik nagyobb hangsúlyt akart fektetni a radikalizmusra, a másik talán jobban be akart nyalni a román pártoknak, és akkor kiváltak, mert nem tudtak meglenni együtt. Végül is eredménytelenül.
– Az RMDSZ tevékenységét követed-e?
– Követem. Ha az újságban vagy az interneten megjelenik róluk valamilyen információs anyag, akkor beleolvasok.
– Lehetne eredményesebb ez a szervezet?
– Nem tudom megmondani. Nagyon nehéz a helyzet. Nagyon kevesen vagyunk. Kis lépések politikájával, diplomatikusan apróságokat érnek el, de lényeges eredményekre nem számítok.
– Szerinted miért mennek el az aradi magyar politikusok csak a saját rendezvényeikre, és a másokéra szinte senki, sehova?
– Volt nekem is könyvbemutatóm, amelyre eljöttek ketten-hárman, ha külön meghívtam őket. Telítve vannak, gyűléseznek, szervezkednek – olykor eredménytelenül. Akarnak a családjukkal is lenni. A párjaik mostanában sehova sem kísérik el őket.
– Az autonómiáról mi a véleményed?
– Húha. Hát igen. Az, hogy Székelyföldnek területi autonómiája legyen, nehéz téma. Ha megvalósulna, akkor mi lenne a szórványmagyarokkal, meg a kolozsváriakkal, temesváriakkal? Mi hasznunk lenne nekünk, aradi magyaroknak abból, hogy Székelyföldnek autonómiája van? Nem tudom elképzelni. Nem hiszem, hogy belátható időn belül elérhető az autonómia. Ami fájó, hogy már késő. Ráadásul a többségieket évtizedek óta autonómiaellenességre tanítják. Az autonómiát elfogadó románok jelentéktelen számban vannak.
– Román tévét szoktál-e nézni?
– Egyre ritkábban. Oda jutottam, hogy a futball-világbajnokságot – a döntőt kivéve – idén nem néztem, mert magyarul nálunk nem volt fogható. Haragszom ezért rájuk. Román csatornákon azért nem nézek filmeket, mert feliratosak.
– Mik a terveid?– Szeretnék még sokat írni. Szeretnék most már olyan könyvet írni, ami valóban sikeres, amit nemcsak a barátaim, ismerőseim olvasnak el, amit el lehet adni, és nem négyet vesznek meg belőle két év alatt a könyvesboltban.Gondolkozom már egy regényen, amelynek egy része megjelent az Arad–Gyula kétnyelvű antológiában, a Kötőszavakban. De nem nagyon jut rá elég időm.Még akarok interjúkat készíteni, jó jegyzeteket írni. Szeretném az üzlethelyiségünket kiadni, mert anyagilag segítene, és biztonságot nyújtana.Szeretném, hogy követni tudjam az unokáim fejlődését az érettségin túl is.
Jó lenne még tanítani is, de nincs szükség az én tanításomra. Magánórák nem jöhetnek számításba, mert a fizikát levették az étlapról. Iskolában nincs szükség rám, mert kevés a fizikaóra és sok a fizikatanár.
– Barátaid között milyen a magyarok és a románok közötti arány?
– Igazi barátaim már nincsenek, mert vagy elmentek külföldre, vagy meghaltak, vagy megváltoztak. Haverjaim vannak, elsősorban magyarok, de akadnak románok is, akik tisztelnek. Már senkivel nem járunk össze. Így alakult. Úgy látom, hogy napjaink embere már csak saját magának és a családjának él.
– Fizikus, kémikus képzettséggel milyen a viszonyod az istenhittel?– Hívő vagyok, de nem fanatikus. Templomjáró nem vagyok, de karácsonykor, húsvétkor elmegyünk a templomba. Nincs türelmem végigülni egy misét. Megtörténik, hogy a feleségem napközben becsal egy imára a templomba.Nem szeretem belemártani ujjaimat a szenteltvízbe.Hiszem, hogy létezik mindenek felett egy erő, egy energia, amely ezt az egész világegyetemet megteremtette. Nem hosszú, fehér szakállú bácsira gondolok.Hiszek a sorsban is. Meg az időjárási frontok hatásaiban. Hiszek az energiavámpírok rossz, romboló hatásában. Hiszek a szeretet erejében. Hiszek a szerelemben. Hiszek az emberekben, főleg a fiatalokban. Nagyon-nagyon szeretem a fiatalokat. Hiszem, hogy övék a jövő. Akkor is, ha sok mindenben nem értünk egyet. Ezt úgy magyarázom, hogy én maradtam le.
Nagy István fizikatanár, Pécska
(Folytatjuk)
Hozzászólások