Meghosszabbította az új általános városrendezési tervek elkészítésének határidejét Arad város önkormányzata legutóbbi tanácsülése során. A tervek elkészítésére vonatkozóan legutóbb 2018-ban hagytak jóvá határidő hosszabbítást, az új határidő szerint a municípium 2026-ra rendelkezhet új városrendezési tervekkel. A Városháza 2020-tól az Iceberg Kft.-vel dolgozik az új tervek elkészítésén, ami mivel még az előkészítési folyamatban van, nem készülne el időben. Becslések szerint a tervek 2024 végére készülhetnek el. A cég 2025. január elsejéig rendelkezik érvényes szerződéssel.
A városrendezési tervek a város lehetőségeinek nagyobb fokú kiaknázása szempontjából fontosak, figyelembe véve a Maros hajózhatóságát, a város turisztikai értékeit. Fontos szempont a város járműforgalmának csökkentése is, amit a város körüli körgyűrű kialakításával érnének el.
A tanácsülés során költségvetési kiigazításokat eszközöltek, és a házadókra vonatkozó adózási zónákról is szó esett, ugyanis még mindig vannak olyan házak, amelyek nem rendelkeznek az adókategóriának megfelelő közművesítéssel.
Vita az iskolák körül
A polgármesteri hivatal szeptemberben a Preparandia Dimitrie Țichindeal Iskola helyhiányával kapcsolatban bejelentette, hogy az Aurel Vlaicu Technológiai Kollégium segítségével a diákok egy részét ez utóbbi ideiglenesen vendégül látja. Amire az iskola nem számított, hogy nem jelölheti ki, mely osztálytermeket foglalhatják el az érkező diákok.
Az eredeti megegyezés szerint a Labirint utcában lévő régi bentlakást, ahol jelenleg a megyei rendőrség működik a Pünkösdi Líceum állandó székhelyévé tették volna, mivel az nem rendelkezik saját iskolával, rendszerint az Aurel Vlaicu Technológiai Líceum tantermeit használja. A szabadon maradt termeket pedig a Preparandia diákjai foglalhatták volna el. A gond csak az, hogy a szeptemberben elfogadott önkormányzati határozatba azt is belefoglalták, mely termeket adják át, ám a Vlaicui iskola szerette volna megtartani az A épületszárnyban kialakított műszaki termeit, de ugyanakkor szeretnének helyet biztosítani a másik iskola diákjainak is. Akkor kiegészítésekkel jóváhagyták, hogy hat terem helyett négy földszinti termet adnak át az iskolának a Pünkösdi Líceum távozása után, s az A szárnyban működő termeket a város költségén költöztetik át.
A döntés nem felelt meg a Vlaicu iskola tanárainak, és kérték a városi tanácsot döntésük megmásítására. A tanácsülés végén Călin Bibarț polgármester röviden vázolta a jelenlegi helyzetet:
„Jelenleg az épületszárnyban a Pünkösdi Líceum működik, miután elmennek, átalakítjuk a terepet, és ahol a pünkösdiek vannak új laboratóriumokat hozunk létre, és az út másik felén a Pedagógus iskola kap helyet – mert számukra ez a kézenfekvőbb –, így ők is elégedettek lehetnek. A pünkösdiek az új líceumba költöznek és a Vlaicu iskola is új laboratóriumokat kap, ha már költöztetünk, természetesen mindezt a Városháza költségén” – mondta a polgármester.
A pünkösdi iskola a rendőrség Vârful cu Dor utcában lévő székhelyének felújítása és a hatóságok visszaköltözését követően költözhet a Labirint utcai épületbe, ha a Városháza rendbe teszi az épületet a rendőrök után.
A Vlaicui iskola kérése nem szerzett kellő szavazatot, így azt nem hagyták jóvá. Az iskola ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a város közreműködése nélkül, kereskedelmi szereplők támogatásával felújított laboratóriumok megtartásához saját diákjai számára.
Hozzászólások