Az Arad Megyei Tanács október 4–6. között első alkalommal szervezi meg az Arad Megyei Napok elnevezésű nagyszabású rendezvényt, amelynek célja, hogy a közösség eredményeit a figyelem középpontjába állítsa, ünnepelve a helyi identitást és kiemelve a megye stratégiai fejlesztési irányait.
Három napon keresztül a megye lakosai és meghívott vendégei is részt vehetnek a különböző tevékenységeken, amelyek az oktatás, az egészségügy, a kultúra és az infrastruktúra fontosságát hangsúlyozzák a régió fenntartható fejlődése szempontjából. A programban szerepel az Arad Megyei Tanács által működtetett nagyszabású projektek bemutatása, könyvbemutatók, helyi személyiségeket elismerő ünnepségek és egy sor színvonalas kulturális esemény.
„Az Arad Megyei Napok a közigazgatásban, de a közösségben elért eredményeink megünneplésének pillanatát is jelentik. Az oktatásba, az egészségügybe, a kultúrába és az infrastruktúrába tett és a jövőben is folytatandó beruházásainkkal hozzájárulunk minden egyes polgár életminőségének javításához. Ezt a három napot Arad minden egyes lakosának ajánljuk, mert megyei sikereink mindannyiunk kemény munkájának és elkötelezettségének az eredményei. Reméljük, hogy ez az esemény évente visszatérő hagyománnyá válik, amely lehetőséget ad arra, hogy együtt gondolkodjunk arról, mennyit értünk el eddig, és bizakodva tekintsünk a jövőbe” – nyilatkozta Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke.
Az Arad Megyei Napok rendezvénysorozat október 4-én, pénteken kezdődik az oktatásba, az egészségügybe és a kultúrába történő beruházásokat tükröző programmal. Reggel 9 órától a Nagy Egyesülés termében az iskolai infrastruktúrába történő beruházásokat mutatják be, majd a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem (UVVG) orvosi kara által felajánlott ingyenes orvosi szűrővizsgálatra kerül sor 10 órától a megyei tanácsnál. Az aradi múzeum régészeti részlegének felavatása következik 11 órakor, amely egy különleges projekt, célja a megye régészeti örökségének kiemelése.
Ugyanezen a napon az infrastrukturális beruházások is terítékre kerülnek az aradi keleti körgyűrű projekt bemutatásával, amely a forgalmi torlódások megszüntetése szempontjából alapvető fontosságú munka. Az estét az Arad Megyei Tanács által finanszírozott „A japán harcművészetek kezdetei Romániában” című könyv bemutatója zárja, az esemény 18 órakor kezdődik a Városháza dísztermében.
Október 5-én, szombaton hivatalosan is megnyílik az Őszi Vásár, a helyi termelőknek és kézműveseknek szentelt hagyományos rendezvény, amely az őszi szezon hangulatát hozza el az Arad Megyei Tanács előtti területre. A program a Pacifica együttes koncertjével (18 óra) és a megyei tanács ünnepi ülésével (18.30 óra) folytatódik a Nagy Egyesülés teremben.
Az utolsó nap két koncert is lesz – 19 órától Aurel Tămaș, 20 órától pedig a Damian Drăghici & Brothers (képen) lép fel –, a kettő között, körülbelül 19.40-kor az Arad Megyei Tanács kitünteti a 2020–2024 közötti időszakban mandátumukat letöltött megyei tanácsosokat a megye fejlődéséhez való hozzájárulásuk elismeréseként.
Hozzászólások