Az aranyosszéki Kövendről érkezett mesemondóval, Szabó Enikő tanító nénivel közösen, meseösvényen érkeztek meg az iskolába a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum jövendőbeli előkészítősei. „A Rákóczi Szövetség támogatásával szervezhettük meg ezt a mesedélutánt, melyen nagycsoportos óvodások, óvó nénijükkel és szüleikkel együtt vehettek részt. Szabó Enikő mesemondó kolléganőnk csodás történettel vezette be őket az iskolába” – számolt be Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök az ősszel induló előkészítő osztály leendő tanító nénije.
Az iskolába készülő kisdiákoknak szóló tevékenységet a Köcsögkirály című népmese foglalta keretbe, de a mesemondás mellett volt diótücsök készítés, hangszeres mondókázás, rajzos élménybeszámoló, és sok-sok egymásra figyelés.
„A népmesék nagyon sok mindent fejlesztenek a gyerekekben, magukban hordozzák az ősi bölcsességet, az erkölcsi normákat, amelyek szerint érdemes élni. Bele szoktam szőni a mesékbe mondókákat, ritmusfejlesztő gyakorlatokat, játékokat. Úgy építem fel a foglalkozást, hogy a gyermek fejlődését szolgálja. A foglalkozás során a gyermek szocializálódik, zenei-, kommunikációs készségeit fejleszti. A mese ugyanis egy csodás, varázslatos tér, ahol a gyerekek sokkal bátrabban kibontakoznak. És jó ez, amikor a szülő is látja, hogy a gyermeke hogyan viselkedik közösségben, társaságban. Magyarul is, románul is elmondtam a népmesék rendkívüli szerepét a gyermekek fejlesztésében, és bízom benne, hogy sok szülő tartja fontosnak, hogy gyermeke valóban harmonikus környezetben fejlődjön” – összegzett Szabó Enikő mesemondó.
Az iskolába készülő gyermekeket május 6-ig lehet beíratni a kiválasztott tanintézménybe. Hunyad megyében Déván, Vajdahunyadon, Szászvároson, Csernakeresztúron, Petrozsényben és Lupényban indul magyar előkészítő osztály – tájékoztatott Szász-Barra Zsófia főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzászólások