Szeptember 13-án, pénteken a Román Tűzoltóság Napját ünneplik, amely során minden évben ugyanezen a napon az 1848-as forradalom során elesett tűzoltókra emlékeznek, akik a Spirii-hegyi csatában vesztették életüket.
A 176 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve szeptember 13-án, pénteken 9 órától az Avram Iancu Téren megemlékező ünnepség zajlik, majd a nap folyamán tájékoztató jellegű tevékenységet, műszaki bemutatót és kiállítást, valamint elsősegélynyújtó képzést tartanak a gyermekeknek 10 és 13 óra között.
Az Arad megyében működő tűzoltóságok mindegyikében pénteken 10 és 15 óra között nyílt napot tartanak.
Az Aradi Vészhelyzeti Igazgatóság megelőzéssel foglalkozó munkatársai a rendezvény teljes időtartama alatt tájékoztató jellegű szórólapokat fognak osztani a tűzesetek megelőzéséről és egyéb vészhelyzetek kezeléséről, s az országos kampányokról.
Hozzászólások