Szórványnapi ünnepség Lupényban

Írta:
2023. november 17. 16:55 (péntek) /

Zsil-völgyében, az ezeréves határ tövében is megünnepelték a magyar szórvány napját. Az ünnepségre Lupényban, a római katolikus templomban került sor és a missziós kereszt újjászentelésével kezdődött.

A keresztet az 1933-as misszió emlékére állították fel, az idő azonban rányomta a bélyegét, már a felirat is annyira elkopott, hogy alig volt már olvasható. Ráfért tehát a felújítás, a felújított keresztet a magyar szórvány ünnepsége alkalmával szentelték fel.

1933-ban a Vatikán világméretű missziós évet hirdetett a Megváltó halála és feltámadása 1900. évfordulója alkalmával. Akkoriban a világ súlyos problémákkal szembesült: baloldali és jobboldali politikai szélsőségek, gazdasági világválság, tömeges elégedetlenség, fegyverkezés, politikai instabilitás, stb. Manapság is hasonló a helyzet, a balos és jobbos szélsőségesek, politikai instabilitás, fegyveres konfliktusok, álhírek, társadalmi elégedetlenség és számos egyéb aggasztó tényező ma is megmérgezik életünket, hangsúlyozta igehirdetésében szép választékos magyar nyelven Alexandru Ruști helyi plébános. Akárcsak 90 évvel ezelőtt a megoldás ma is ugyanaz: az Istenbe vetett hit megerősítése, több és tartalmasabb imádkozás által.

A szentmise után Benedekfi Dávid helyi RMDSZ elnök köszöntötte az együtt ünneplő magyarokat, hangsúlyozván, hogy az összefogás a szórványban élő magyar közösség alapja, összetartás nélkül nem lehet jövőt építeni. Hasonlóképpen vélekedett a lupényi származású Széll Lőrincz, Hunyad megye alprefektusa, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő évi négy rendbeli választások nemcsak a következő négy évről szólnak, hanem az erdélyi magyarság hosszabb távú jövőjéről. Pozícióinkat meg kell tartani, lehetőleg meg is erősíteni, csak magunkra számíthatunk, mások aligha tekintik szívügyüknek az erdélyi magyarság – különösképpen a szórvány – ügyének felkarolását. Főleg, hogy a szórványnap megünneplésének kezdeményezése éppenséggel Hunyad megyéből indult el 2011-ben, s előbb Erdélyben, majd Magyarországon is elterjedt.

Öröm látni, hogy a Zsil-völgyében milyen példásan fog össze a magyarság, az ünnepségen ugyanis fiatalok és idősek, katolikusok, reformátusok, unitáriusok és baptisták, helyiek és máshonnan érkezett vendégek ünnepeltek együtt a szórvány napja alkalmával, hangsúlyozta felszólalásában Kacsó-Doboly Izabella, az ifjúsági és családügyi minisztérium államtitkár asszonya. Az anyanyelvet és a nemzeti önazonosságot akkor lehet legjobban ápolni, ha a közösség csapatként működik együtt, egyházi vezetők, pedagógusok, politikusok, civil szervezetek és egyéb közéleti személyiségek közös munkájával, hangsúlyozta ünnepi felszólalásában Kelemen Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő.

A helyi iskola kisebb és nagyobb diákjainak verses előadása után az meghitt ünnepség közös fotóval, a lupényi magyarság nagykönyvében tett beírásokkal és szeretetvendégséggel zárult.

Hozzászólások