Az Európai Bizottság 615 millió euróval fogja támogatni a romániai grafit-, magnézium- és rézkitermelést

2025. március 25. 17:53 (kedd) /

Az Európai Bizottság 615 millió euróval fogja támogatni a romániai grafit-, magnézium- és rézkitermelést – jelentette be kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A Bogdan Ivan gazdasági miniszterrel közös sajtónyilatkozatában a kormányfő elmondta, hogy a gazdasági szempontból stratégiai jelentőségű bányaberuházásokat Gorj, Hunyad és Bihar megyében valósítják meg.

Emlékeztetett arra, hogy a grafit, a magnéznium és a réz elsősorban az energiaiparban, a légi közlekedésben és a védelmi iparban használt kritikus nyersanyagok. Hangsúlyozta, hogy a beruházások új munkahelyeket is teremtenek.

Bogdan Ivan azt emelte ki, hogy a grafittermelés „száz százalékban román” beruházás, amit a Salrom állami vállalat valósít meg 200 millió euróból. Ennek eredményeképpen évente 15 ezer tonna grafitot fognak kitermelni, amelyet az autóiparban, a védelmi iparban és az energiatároló iparban lehet felhasználni. A miniszter emlékeztetett, hogy Európának egyre nagyobb szüksége van grafitra, és ez a nyersanyag egy másik uniós országon kívül csak Romániában található meg. (Agerpres)

Hozzászólások