Iohannis: Oroszország továbbra is a legnagyobb kockázatot jelenti az európai biztonságra

2024. június 11. 17:07 (kedd) /

A NATO és az EU keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) keddi rigai csúcstalálkozóján Klaus Iohannis arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország továbbra is „a legnagyobb kockázatot jelenti az európai biztonságra”, és a NATO-államoknak készen kell állniuk arra, hogy „ennek megfelelően cselekedjenek”. Felszólalásában az államfő kijelentette, hogy a „drámai regionális fejlemények továbbra is egyre inkább teljes figyelmet és koordinációt igényelnek”, a Bukaresti Kilencek tagjainak ezért össze kell zárniuk. Úgy vélekedett, hogy a B9-eknek továbbra is a NATO keleti szárnyának biztonságának javítására kell összpontosítaniuk, különösen a fekete-tengeri térségben. Ez szerinte erősíteni fogja a regionális és euroatlanti biztonságot, valamint a NATO-tagállamok biztonságát. Beszédében az államfő Ukrajna folyamatos és fokozott támogatását szorgalmazta, emlékeztetve arra, hogy a NATO sebezhető partnereire is figyelmet kell fordítani, elsősorban a Moldovai Köztársaságra. Felszólalásának végén Iohannis üdvözölte a NATO két frissen csatlakozott tagállama, Svédország és Finnország, illetve Jens Stoltenberg NATO-főtitkár részvételét a csúcstalálkozón.

(Forrás: Agerpres)

Hozzászólások