Kelemen Hunor: A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát megemelő tervezet a méltányosság elvén alapul

2025. április 8. 17:27 (kedd) /

A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát 65 évre emelő törvénytervezet különbséget tesz az igazságügyi rendszerbe korábban bekerült és a törvény hatálybalépése után bekerülő személyek között – jelentette ki kedden a RMDSZ elnöke.

A RFI-nek nyilatkozva Kelemen Hunor azt a jogszabályjavaslatot részletezte, amelyet aznap nyújtottak be a kormánypártok a parlamentbe.

A politikus elmondta, hogy Románia 263-264 millió eurós uniós helyreállítási forrástól eshet el, ha nem rendezi a különnyugdíjak kérdését. Ezért a koalíció úgy döntött, hogy tervezetet nyújt be a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatáráról és a nyugdíjuk kiszámításáról.

Kelemen elmagyarázta: a jogszabályjavaslat szerint csak 65 éves korukba mehetnek majd nyugdíjba azok a bírák és ügyészek, akik a törvény hatálybalépése után kerülnek be az igazságügyi rendszerbe. A már korábban bekerült bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát pedig nem egyik napról a másikra, hanem csak fokozatosan emelik meg, a pályakezdésük időpontjától és a szolgálati idejüktől függően. Így a tervezettel kapcsolatban nem merülnek fel alkotmányossági problémák – részletezte az RMDSZ elnöke.

Hozzátette, hogy a koalíció tervezete a méltányosság elvén alapul. „Ha egy tanító, tanár vagy sebész 65 éves koráig dolgozhat, egy bíró ezt miért nem teheti meg? Milyen pluszstresszt kell elviselnie egy idegsebészhez vagy egy tanárhoz képest? A bírák azt mondják, hogy túlterheltek. Mindenki túlterhelt – a tanár is, akinek Románia jövőjéről, a gyermekeinkről kell gondoskodnia, és a sebész is, aki agyat műt vagy felnyitja a mellkast” – érvelt Kelemen.

Megemlítette azt is, hogy az állam hatalmas összegeket fektet be a bírák és ügyészek képzésébe, ezért viszonzásképpen legalább 65 éves korukig a köz szolgálatában kellene maradniuk.

A Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje, Crin Antonescu hétfő este jelentette be, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát 65 évre emelő törvénytervezetet nyújtanak be kedden a parlamentbe a kormánypártok. A politikus közölte, hogy a tervezetet a javaslatára dolgozták ki a kormánypártok.

„Határozottan felszólítottam a kormánykoalíciót, hogy szüntesse be a bírák és ügyészek alacsony nyugdíjkorhatárral járó különnyugdíját. Az ország valamennyi polgárára ki kell terjeszteni a méltányosság elvét. A bíráknak és ügyészeknek (...) 65 évesen kell nyugdíjba vonulniuk, mint az ország más polgárainak” – részletezte Antonescu. Hozzátette, hogy a tervezet a nyugdíjkorhatár mellett a bírák és ügyészek nyugdíját is szabályozza majd. (Cseke Péter/Agerpres)

Hozzászólások