Lasconi: Bármi lehetséges

2025. január 31. 13:52 (péntek) /

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi január 30-án este kijelentette, hogy pártjának egyetlen vezetőségi ülésén sem merült fel az államfőjelöltségtől való visszalépése.

A B1 TV-nek nyilatkozva a politikus elmondta, hogy bízik a párttársai támogatásában. 

„Én legalábbis eddig csak a tévében hallottam, hogy vannak, akik nem támogatnának. Soha senki nem mondta nekem, (...) hogy vissza kellene lépnem” – jelentette ki.

Szerinte furcsa is lenne, ha a párt kihátrálna mögüle, mert elnökjelöltként tavaly bejutott a második fordulóba, ami „történelmi” eredményt jelentett az USR számára.

Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja a visszalépését a független jelöltként indulni készülő Nicușor Dan bukaresti főpolgármester javára, Lasconi azt válaszolta, hogy „bármi lehetséges”. Hozzátette, hogy a következő időszakban több találkozója is lesz Nicușor Dannal.

„Felméréseket fogunk rendelni, fókuszcsoportokat fogunk tartani. Nyitott vagyok a párbeszédre. Nálam mindig nyitva állt az ajtó a kezem ügyében volt a telefon. Száz százalék, hogy újra találkozunk” – nyilatkozta az USR elnöke. (Agerpres)

Hozzászólások