RMDSZ: Intézkedéscsomagot fogadtunk el az élelmiszerpazarlás mérséklésére

2024. február 20. 17:29 (kedd) /

2030-ra a felére kell csökkentenie az országnak az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértékét, valamint a különböző intézkedések által növelni kell az élelmiszerláncban felhasznált és hasznosított élelmiszer mennyiségét – ennek teljesítésére dolgoztuk ki és fogadtuk el ma a Parlamentben azt az intézkedéscsomagot, amely az élelmiszerpazarlás megelőzésére és csökkentésére irányul.

Miklós Zoltán, a törvénytervezet RMDSZ-es kezdeményezője, Kovászna megyei parlamenti képviselő elmondta: „A törvénytervezet megteremti a lehetőséget arra, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők az élelmiszerfelesleget – amelyből később élelmiszerhulladék keletkezne – a rászorulóknak adományozzák, vagy közvetítő egységen keresztül eljuttassák azt a megfelelő helyre, ahol elfogyasztják. 2021-ben országunkban 4,6 millió személyt fenyegetett szegénység és 150 ezer gyerek szenved naponta az éhség miatt. A törvénytervezetbe foglalt kötelezettségek betartásával az agrár-élelmiszeripari ellátási lánc hatékonyabbá válna, hiszen az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez jelentősen hozzájárulna a keletkezett élelmiszertöbblet szétosztása, még mielőtt hulladék válna belőle, ehhez pedig egyértelmű jogi keretre van szükségünk” – tájékoztatott a képviselő.

Európai viszonylatban személyenként 178 kg, Romániában pedig 130 kg élelmiszerhulladék termelődik évente. Országos szinten az élelmiszerfelesleg több mint fele a háztartásokban keletkezik, 37 százalékát az élelmiszeripar, öt százalékát pedig a  közétkeztetésben keletkezett hulladék teszi ki. Továbbá, a globális élelmiszerpazarlás az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának nyolc százalékát alkotja, amely jelentős hatással van az éghajlatra és a társadalom egészére egyaránt.

A háztartások számára is kedvező ez az intézkedéscsomag, hiszen alacsonyabb áron vásárolhatnak meg olyan élelmiszert, amely közel van a minőségmegőrzési idő lejártához. Ugyanakkor az étkezések során el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, pluszköltségek nélkül is magukkal vihetik az étteremből, sőt mi több, a vendéglátóegységeknek a menüben is jól láthatóan fel kell tüntetniük ezt a lehetőséget. Ezáltal a háztartások nem csak élelmiszerköltségeiket tudják csökkenteni, hanem hozzájárulnak a pazarlás csökkentéséhez és annak a célkitűzésnek az eléréséhez, hogy 2030-ra Romániában a felére csökkenjen az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértéke” – tette hozzá a képviselő.

Az intézkedéscsomag többpárti kezdeményezés eredményeként jött létre, amelyet az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozói dolgoztak ki, ma pedig döntőházként szavazott róla a képviselőház plénuma.

A törvény életbelépését követően egy éven belül az illetékes szaktárcák kidolgozzák az élelmiszerpazarlás csökkentésére irányuló országos stratégiát, valamint 2025. június 30-ig elkészül az az országos platform, amely a gazdasági egységek tevékenységét segíti majd. Ez azoknak a gazdasági szereplőknek az adatait fogja tartalmazni, akik az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben aktívan feladatot vállalnak. (rmdsz.ro)

Hozzászólások