A Hegyizene második része az Arta moziban

Írta:
2025. november 4. 16:28 (kedd) /

Szendőfi Balázs természetfilmje az Erdélyi-szigethegységről nagy sikert aratott. A Hegyizene első részét idén nyáron vetítették az Arta moziban, második részét pedig november 7-én, pénteken 19 órától láthatja az aradi közönség. A belépés ingyenes.

A film a szinte hihetetlen, mesébe illő vadont mutatja be, ugyanakkor szembesít minket azzal is, hogy hogyan pusztítjuk még a hegyek e szinte érintetlen természeti kincseit is, méltatlan és szív nélküli módon, napról napra egyre kevesebbet hagyva belőle.

A film első részében a bányászatot és a túlzott turizmust elemezték, a második részben pedig többek között az erdőkitermelés, a vízierőművek és az utak építése kerül fókuszba.

A film zenéje ezúttal sem csupán háttérzene: ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint a narrátor a film üzenetének közvetítésében.

Az Arta mozi eseményeit Arad Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és az Arad Városi Kulturális Központ szervezi.

Hozzászólások