A Kék angyal Aradon

Meister Évával másodszor találkozott az aradi magyar közönség – először az Árva Bethlen Kata c. remek műsorában, most pedig, pénteken este a Jelen Házban Marlene Dietrichet állította elénk. 

Azt a Németországban született színésznőt, aki első, 1930-ban bemutatott filmjével, a német és angol szöveggel is vetített Der blaue Engel/The Blue Angellel, azaz a Kék angyallal rögtön berobbant az élvonalba.

Marlene Dietrich (1901–1992) a film után rögtön Amerikába távozott, s végleg csak akkor tért vissza, amikor (kívánságára) szülőhazájában végső nyugalomra helyezték. Amerikában nemcsak filmsztárként, hanem sanzonénekesként is ünnepelték, korának szexszimbóluma volt, és minden idők egyik legnagyobb filmbálványaként valóságos legendává vált.

Nem csoda, hogy alakját, sanzonjait sokszor és sokan megidézték.

Meister Évát, az Olthévízről indult, Marosvásárhelyen végzett, 1987 óta Magyarországon élő színészt Matekovits Mária mutatta be a szép számú közönségnek, majd maga a művésznő, amolyan összekötő szövegekkel idézte fel Marlene Dietrich életének különböző állomásait, amelyeket dalokkal illusztrált. Az én nevem Lola cíművel kezdte, ami nem több egy korabeli tucatdarabnál, de ezzel tűnt fel Dietrich, hogy aztán eljusson az igazi nagy világszámokig, a Lili Marlene című, az első világháborúban írt, de csak 1938-ban megzenésített megható szépségű német katonadalig, meg a Hova lett a sok virág címűig, a barátnő, Edith Piaf két nagy slágeréig, vagy a Josepf Cosma néven francia zeneszerzőként befutott magyar Kozma József Hulló falevél c. híres sanzonjáig. (A művésznőt az aradi felmenőkkel bíró Bánfi Miklós kísérte zongorán.) S az első dalok után a közönség mind jobban felmelegedett, a nagy és őszinte átéléssel előadott dalokat azonnal vastapssal köszönte meg. Az első ráadás (közkívánatra) a Lili Marlene volt, amelyet egyébként Marlene Dietrich minden sanzonestjén ráadásként elénekelt.

Szép este volt, köszönjük Meister Évának, hogy advent előestéjén elhozta a Kék angyalt. Advent első                                   

Vasárnapján ugyanis a legenda szerint egy kék köpenybe öltözött angyal száll le, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, s éreztesse velük: ünnep közeleg.

Az előadás után rövid beszélgetésre kértük a művésznőt.

– Ez egy kicsit másfajta műsor, mint amit az Ön igazi „műfajénak” tart a közönség.

– Sok éve játsszuk ezt a műsort, akkor úgy éreztem, olyan zenés darabot kellene csinálni, amiben megmutathatom az énekesi kvalitásaimat, az alt hangomat, hogy ne csak népdalok kapcsán ismerjék, hanem egy másik műfaj kapcsán is. Elkezdtem gondolkozni: vajon meddig marad meg az embernek a hangja, hisz nem vagyok operaénekes. Attól tartottam, hogy nem lesz hangom, és nem tudom megmutatni annak a közönségnek, amely elé a vásárhelyi színésznői múltam után kerültem. Mert Marosvásárhelyen egy csomó musicalben szerepeltem, táncoltam, énekeltem, az egyik legtöbbet használt hang voltam, mert mindent pillanatok alatt megtanultam. Az a közönség, amely elé vásárhelyi létem után kezdtem el járni, ezt már nem tudta, így hát ennek akartam megmutatni. Érdekes, hogy éppen akkoriban volt Marlene Dietrich születésének századik évfordulója, és tudtam, hogy ez az alt hangom engem arra predesztinál, hogy ilyet énekeljek.

– Marlene Dietrichnek talán nem is volt igazán nagy hangja…

– Főleg az elején nem, amikor pályáját kezdte, ezért is választottam ezeket a dalocskákat, a Lolát meg a többieket, amiket a Kék angyalban énekelt. Amikor Amerikába elkerült, ott kezdték el a hangját művelni, idősebb korában lett egy szép, búgó hangja.

– Tehát a Dietrich-műsora volt az első ilyen „másfajta” zenés műsor?

– Az első és mindmáig egyetlen. Azon kívül volt a Bethlen Kata, amellyel Aradon is jártam, és vannak verses, zenés, prózai összeállításaim, amelyekben népdalokat énekelek.

– Önnek van kedvenc sanzonja ebben a műsorban?

– Igen, a Lili Marlene és a Hol vannak a katonák. Én azt hiszem, hogy ezt az egész műsort ezért a két számért, és nyilván az Edit Piaf két számáért játszom.

– Kimondottan a Marlene Dietrich által elénekelt dalokból válogatott.

– Ezeket mind ő is énekelte, de ezek olyan nagy slágerek, hogy nagyon sok más nagy énekes is előadta őket. A választásomat nyilván az is befolyásolta, hogy ilyeneket annak idején Vásárhelyen nem énekelhettünk.

– Hány összeállításából válogathatnak a nézők?

– Nyolc műsorom van, amiből egy kimondottan rádiós. Dolgoztam a rádiónál és megcsináltam Kriza Jánosnak a Vadrózsák című gyűjteményét. Van négy egy óránál nagyobb vagy egyórás műsorom, és vannak húsz perces-félórás összeállítások is.

– Kedves művésznő, mit csinál mostanában?

– Köszönöm kérdését, mostanában nomád életmódot élek, vonatról fel, vonatról le, hál’istennek, járom az országot-világot. Most Bécsben voltam október 23-ra, idén januárban is ott a Magyar Kultúra Napjára, és egyfolytában járom az országot. Pestre, Szarvasra, Csajágaröcsögére, akár a legutolsó kis faluba is…

– és Erdélybe…

– És Erdélyben is voltam, legutóbb Gyantán, az áldozatok emlékére hívtak meg Psalmus hungaricusszal, Kézdivásárhelyen jártam a nyáron az Árva Bethlen Katával, Fogarason voltam az unitárius templomban, amely százéves volt – hát így, idénre Erdélyben ennyi volt. De remélem, még visszajövök…