A Magyar zene zseniális képviselője Solti György

Október 22-én újra megnyílt a három éve bezárt Zeneakadémia. Ünnepélyes megnyitása után, az 1875-ben alapított, és Liszt Ferenc nevét viselő Akadémia új életet kezdhet. 

Az épület előtt felavatták az egykori, világhírt szerzett tanítvány, Solti György szobrát. 2004-ben megjelent Szent Istvántól Polgár Juditig (A magyar szellem 101 kiválósága) című könyvemben Soltiról így emlékeztem:

A XX. század nagy karmestereinek egyike a magyar születésű Solti György. Soha nem volt vitás, hogy a magyarsághoz tartozik. Életéről és munkásságáról írni azonban mégsem olyan egyszerű, mert Soltinál, mint annyi hasonló „hittársánál”, feltevődik a kérdés: miért nem volt Solti jó magyar, mondjuk 1939-ben, vagy később, közvetlenül a háború után? 1939-ben, a „zsidótörvények“ alapján Solti elveszti állását a Magyar Állami Operaháznál, ezért hamarosan külföldre távozik. A háború befejezése után Solti szeretne hazájába visszatérni és ismét az Operaháznál dolgozni. Akkor már neve is van, ennek ellenére az akkori igazgató, Komáromy Pál visszautasítja Solti kérelmét. Magyar sors, magyar–zsidó sors. Természetesen, mikor már világhírű lett, hirtelen jó magyarnak tekintették! Nem akarom magyarjainkat bántani, még kevésbé általánosítani, de valami baj van velünk, az biztos. Nem tanuljuk meg egymást kellőképpen értékelni és főleg becsülni.

Solti György 1912-ben született Budapesten. 15 éves, mikor a Zeneakadémia hallgatója lesz. Bartók, Kodály, Dohnányi a tanárai, a magyar, az európai és az egyetemes zenekultúra későbbi nagyságai. Zongorát és zeneszerzést tanul, mégis karmesterként kezd dolgozni az Állami Operaháznál. Még csak 25 éves, mikor a nagy mester, Toscanini felkéri maga mellé másodkarmesternek Salzburgba, az ünnepi játékok idejére. Két évvel ezután, búcsút kell vennie az Operaháztól, az említett okok miatt. Még a háború kitörése előtt elhagyja, Svájcba emigrál, ahol mint zongorista keresi kenyerét. 1946-ban meghívják Münchenbe, a Fideliót vezényelni. A bajoroknak annyira tetszik az előadás, hogy felajánlják Soltinak az Állami Opera zeneigazgatói állását. Solti akkor 34 esztendős és Münchennel elkezdődik szédületes karrierje. Keze alatt a müncheni opera színvonala emelkedik, később a Salzburgi Játékokat is felújítja, elevenebbé teszi. Hat évig karmester a bajor fővárosban és hírneve már oly nagy, hogy számos világváros kéri fel vendégszereplésre: Róma, Bécs, Berlin és Párizs tapsol a karmesternek. Solti György 1952-ban búcsút mond Münchennek és a frankfurti operához szerződik, ahol 9 évig marad. 1961-ben, már a Covent Garden Opera zeneigazgatója, 1969-ben meghívják Chicagóba, ahol Solti a szimfonikusok vezető karmestere lesz.

Tehetségét az egész zenei világ elismeri, méltatja. A londoni és a chicagói filharmonikusok történetében talán a Solti-korszak a legkimagaslóbb. Repertoárjáról csak annyit, hogy talán mindent vezényelt. Még a háború alatt alapított angol hanglemezgyártó cég, a DECCA rögzítette az első Solti-felvételt, akkor még mint zongoristáét, és talán hálából, 50 éven keresztül hűséges maradt az angol zenekiadóhoz. E kapcsolat eredménye a sok száz felvétel, köztük 45 teljes operaelőadás rögzítése. Az egyik leghíresebb ilyen felvétel, egy teljes Niebelungen gyűrűje Richard Wagnertől.

Solti élete a sikeres zsenik élete. A tehetség mellett, a fantasztikus ambíció, akaraterő és munkaképesség jellemző e típusokra, s nem utolsósorban a hivatástudat, hivatásérzés.

Magánéletére rányomta bélyegét a szomorúság, hogy szeretett szüleitől – a kényszer hatása alatt – korán el kellett válnia. Apjától 26 éves korában búcsúzott úgy, hogy pár nap múlva visszatér. Soha nem látta viszont. Édesanyjával 1947-ben találkozott, de „azokban az években” nem járt gyakran Budapesten. Angliában nősült, felesége a BBC-nél dolgozott mint riporternő. Két lányuk született.

Karmesterként igen szigorú, de kedves és megértő munkatársaival. Toscanini volt a példaképe, s akár a nagy olasz karmester, ő is állandóan tökéleteset akart nyújtani. Solti életét kitöltötte a zene, de szívesen járt társaságba is, szerette az embereket. Környezetéhez igen türelmes volt, s akik ismerték, sokra becsülték humorérzékét.

Soltit szinte az egész zenei világ nagyra becsülte fantasztikus zenei tudásáért s a munkáért, amit az egyetemes kultúra terén végzett. Számtalan kitüntetéssel és érdemrenddel halmozták el intézmények és államfők; példának okáért, megkapta a francia és az olasz Becsületrendet, majd Anglia legmagasabb kitüntetését, az Arany Medált, amit a Királyi Filharmonikus Társaságtól kapott. A németek a Lovagi Érdemrend Parancsnoki Tisztje fokozatával tüntették ki. Chicagóban, az Edward Moss-Martin-díjat kapta, majd a magyaroktól 1993-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztje-díját vette át és így tovább. Az angol királynő még 1972-ben lovaggá üti az akkor 60 éves Solti Györgyöt, és így lesz a budapesti Solti Gyuriból Sir George Solti.

A nagy karmester hirtelen halt meg, l997 szeptemberében, közvetlenül 85. születésnapja előtt. Kívánságára a nagy magyar zeneszerző, Bartók Béla mellé temették Magyarországon. Önéletrajzi írását közvetlenül halála előtt fejezte be. Könyve utószavát felesége és lányai írták, akik így emlékeznek Soltira: „Reméljük, hogy ez a mű hű képet ad majd, egy csodálatos emberről, aki életünket gazdaggá és szavakkal ki nem fejezhetően áldottá tette”.

(A Solti család eredeti neve Stern volt. A húszas évek „magyarosítási” lázában sok zsidó család magyarosította nevét, így lett 1926-ban Stern Györgyből, Solti György. A papa, Stern Móricz megtartotta eredeti nevét. A család a Bács-Kiskun megyei Solt városkából származik.)

Hollai Hehs Ottó, Németország