Boyz and girlz előadások a temesvári iskolákban

2023. november 17. 16:57 (péntek) /

Érdekes és provokáló előadással találkozhat a fiatal temesvári közönség; a két részből álló Relații. Reacții. Reflecții elnevezésű színházi projektet az aradi Ioan Slavici Színház kezdeményezte, és november közepétől kezdődően kerül bemutatásra.

A projekt első része, a boyz and girlz című előadás a Ioan Slavici Színház produkciója, mely a Temesvári Állami Német Színház és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház koprodukciós partnerségével valósul meg. A darab tizenévesek érdeklődési körébe tartozó témákat dolgoz fel, és tizenegyedik, illetve tizenkettedik osztályos tanulók számára ismerős környezetben, a temesvári középiskolák osztálytermeiben és dísztermeiben kerül bemutatásra.

„Sînziana Keonig Boyz and Girlz című történetének színpadra állításáról van szó, amely olyan tévelygő fiatalokról szól, akik az őket körülvevő zavaros világban próbálnak eligazodni. A kétnyelvű előadást egy hónapon át húsz alkalommal tíz temesvári középiskola diákjai előtt mutatjuk be. Az előadást beszélgetések követik, amelyen az iskolások, az alkotók és a meghívott vendégek vesznek részt. A közönségtalálkozók kiemelt témái a tizenévesek közötti kapcsolatokra, a szülőkkel vagy a tanárokkal kialakított viszonyaikra, a fiatalok társadalomban történő helykeresésükre fókuszál” – tájékoztatott a projektvezető csapat.

Az új produkció alkotói Ricz Ármin (rendező), Mark-Cristopher Demeter (színpadi szöveg és drmaturgia), Irina Chirilă (díszlettervező), Yannick Becker (a Temesvári Állami Német Színház művésze), Vadász Bernadett, Éder Enikő (a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei), továbbá Andrei Elek, Iulia Pop Dragoș, Ioan Peter, Oana Kun és Robert Pavicsits (az aradi Ioan Slavici Színház művészei).

Az első két előadásra november 16-án az „Electrotimiș” Technológiai Líceumban (Colegiul Tehnic Electrotimiș) került sor. A premiert december közepéig tizennyolc további előadás követi Temesvár középiskoláiban. 

Relații. Reacții. Reflecții. projekt második része I. L. Caragiale Iskola és család című műve alapján színpadra vitt előadás Cristian Ban rendezésében, amely a középiskolás diákok, családjaik és tanáraik előtt két alkalommal kerül bemutatásra a Temesvári Állami Német Színházban. A színdarab napjaink társadalmának iskolai, az oktatási és családokban jelentkező problémáit dolgozza fel. Az előadásokat vitaestek is követik, ahol a közönség és az alkotócsapat tagjai vesznek részt.

A Relații. Reacții. Reflecții című projekt társfinanszírozója – a Grow Timișoara – Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatási program keretében – a Temesvári Projektközpont (Centrul de Proiecte).

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye

Hozzászólások