Folytatják a munkát az algyógyi templomok őrei

Írta:
2025. február 5. 13:28 (szerda) /

A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tizedik osztályának csapata, az algyógyi körtemplom őrei képviselik idén Hunyad megyét az RMDSZ meghirdette Örökségünk őrei országos vetélkedőn. A csapat már tavaly is nagyszerűen szerepelt a megmérettetésen, országos második helyezést szerezve. Idén az algyógyi rotunda tőszomszédságában álló, Debreczeni László tervei alapján újjáépített, gótikus jegyeket őrző református templomot is védencükké fogadták. Az algyógyi őrök tevékenységéről a csapat két képviselőjével: Sipos Dáviddal és Pápai Henriettával, valamint osztályfőnökükkel, Szász-Barra Dániellel beszélgettünk.

„Mi már a tavaly örökbe fogadtuk az algyógyi körtemplomot, mely a 11. században épült. Ezt a datálást a körülötte feltárt Szent László-korabeli sírok bizonyítják. A körtemplom román stílusban épült, de későbbi korok jegyeit is hordozza. Szinte a tőszomszédságában található egy másik református templom, amelyet a 20. században Debreczeni László tervei alapján újítottak fel, de amelynek a helyén egy gótikus stílusban épült, kisméretű templom állt. A jelenlegi templomban egy működőképes, 1870-ben épített orgonát találtunk. Sajnos itt már nagyon ritkán tartanak istentiszteletet, mert összesen hét tagja van az algyógyi gyülekezetnek” – meséli Sipos Dávid.

Az örökbefogadott műemlék történetével tehát már alaposan megismerkedtek, a vetélkedőnek azonban fontos része a szerzett ismeretanyag népszerűsítése is. Ilyen téren sikerült-e már valamit tevékenykedni? – kérdeztem Pápai Henriettát. „A múlt nyomában címmel szerveztünk kvízszerű vetélkedőt a múlt héten iskolánk gimnazistáinak. Rövid ismertetőt írtunk a templomokról, illetve a csapatunkról, amit kiadtunk elolvasásra, utána a szöveggel kapcsolatos kérdőíveket osztottunk ki, amelyet a csapatokba tömörült kisebb társaink meg kellett válaszoljanak. A nyerteseket oklevéllel jutalmaztuk. Ezen a héten szabadulószobát rendeztünk be diáktársainknak, ahol ismét a templommal kapcsolatos témák kerülnek előtérbe. Különböző játékok kapcsán kellett kódokat megfejteniük. Még elég sok tevékenységi ötlet van a tarsolyunkban, de mivel még javában folyik a verseny, ezeket nem áruljuk el.

Magáról a csapatról, illetve a vetélkedő idei menetéről Szász-Barra Dániel osztályfőnök, a csapat vezetője mesélt. „Már a tanév kezdete előtt érdeklődtek a diákok, hogy idén vajon hogyan zajlik majd a verseny, és jelezték, hogy szeretnének részt venni az örökségőrzésben. Tavaly ugyanis sok jó élményt szereztünk e vetélkedő során, és a csapatunk országos második helyet szerzett. Folytatni akartuk a munkát. Országos szervezési gondok miatt kicsit késve tudtunk bekapcsolódni a versenybe, de elfogadták a jelentkezésünket, és a csapat hihetetlen lendülettel vágott a munkába. A felállás a tavalyi maradt: Orosz Péter, Sipos Dávid, Menyhárt Renáta, Pápai Henrietta, Szvinicsán Edina és Móra Tamás vállalkozott az örökségőrzésre. A vetélkedő menete is hasonló a tavalyihoz. A megyei szakasz február elején zárult, március végén lesz az országos szakasz és köztük, valamikor félidőtájt, a regionális.” Az algyógyi őrök osztályfőnöke azt is elmondta, az algyógyi épületegyüttes az egész osztály kedvenc kirándulóhelyévé vált. „Szerencsések vagyunk, mert nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a két templomot és a hajdani parókiából lett ifjúsági központot felölelő épületegyüttes gondnokával, Aknai Szilárddal, aki teljes mértékben támogatja a munkánkat, mindig szívesen lát az ifjúsági központban, ahol más vidékről, külföldről érkező turistákkal is szoktunk találkozni, és ismertetjük ezt a nagyszerű helyet, ahol csodás természeti környezetben, pár száz négyzetméteren ilyen sűrítve van jelen ezer év történelme. Bízom a csapatunkban, kitartást kívánok a gyerekeknek, mert még nagyon sok munka áll előttünk” – mondta Szász-Barra Dániel.

Hozzászólások