A kultúrához való jog mindenkit megillet, mi pedig azért dolgozunk, hogy ez ne csupán elmélet, hanem a mindennapi gyakorlat része legyen. Az első próbát kiálltuk – jöhet a következő!
A Színház mindenkinek program első előadása sikerrel zárult. Megható élmény volt látni, ahogyan a siket gyerekek felfedezik a színház világát – sokuk számára ez volt az első találkozás a műfajjal. A hattyútündér című bábjátékot érdeklődéssel, figyelemmel követték, a közönség jelentős része a színpad mellett álló jeltolmács segítségével értette meg a népmese történetét, az ép hallású nézők számára pedig a jelbeszéd jelentett új élményt.
Az előadást követően a bábszínészek elmondták, nagy kihívás volt számukra siketeknek játszani, hiszen a várt reakció gyakran késett vagy elmaradt, de ennek ellenére sikerült megtartaniuk a kezdeti lendületet, és a gyerekek lelkesedése mindent kárpótolt.
Kulturális intézményként szeretnénk mindenkihez eljuttatni a kultúrát, célunk a színházi élményhez való egyenlő hozzáférés biztosítása. A színház nem csupán művészet, hanem terápiás eszköz is, amely az érzelmi fejlődés mellett az beilleszkedést is segítheti.
Jelenleg a Babel Elméleti Líceummal, az ANSR Temesvári Fiókszervezetével és a Constantin Pufan Speciális Oktatási Központtal dolgozunk együtt, de hosszú távon szeretnénk szélesebb körű szakmai hálózatot kiépíteni. A jelnyelvi tolmácsolás terén egyelőre román jelnyelvvel dolgozunk, a Bánságban nincs magyar tannyelvű hallássérült iskola, de tervezzük, hogy magyar jelnyelven is tolmácsoljuk az előadásokat. Köszönjük A hattyútündér román jelnyelvi tolmácsolását Ema Mate-nak.
A jövőben szeretnénk a programot más célcsoportokra is kiterjeszteni, így márciusban a Badu mama gyermekei című előadást enyhe értelmi fogyatékkal élő gyerekek számára tesszük befogadhatóvá. Továbbra is azon dolgozunk, hogy az inkluzív színház gyakorlata minél szélesebb körben elérhető legyen, ezért szívesen megosztjuk tapasztalatainkat más intézményekkel is.
Szöveg és fotók: Dávid Helga (Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Hozzászólások