Líceumi diákok számára szervez zenei tehetségkutatót a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara. A SOKaDALOMra egyéni és csoportos jelentkezőket várnak népzene (népi ének, népi hangszer, együttes), klasszikus zene (canto, klasszikus hangszer, kamarazene, egyéni kompozíció) és könnyűzene (musical, pop, jazz-ének, saját dal) kategóriában 2024. március 1–24. között.
A 2019-ben online kezdeményezésként indult SOKaDALOM az eddigi évek során már sikeresen összekapcsolta Erdély tehetséges 9–12. osztályos diákjait a szakma elismert képviselőivel. A videós benevezéseket idén erdélyi és vajdasági művészek értékelik, akik az egyéni, részletes szakmai visszajelzés mellett nyitott mesterkurzus keretében is dolgoznak a diákokkal.
A hatodik SOKaDALOM célja tehát nem csupán a versenyeztetés, hanem a fiatalok mentorálása és a kapcsolatépítés, és ebben a zsűri, Kászoniné Fejős Gabriella népdalénekes, népi ének tanár, Szép Gyula Bálint népzenész, hegedűművész, Sándor Csaba operaénekes, Toadere Kovács Dalma karmester, Török-Gyurkó Áron zeneszerző, Koszorus Krisztina énekművész, tehetséggondozó, Kovács Dalma énekes, dalszerző, énektanár valamint Semeniuc Stephanie jazz-énekes vállal tevékeny szerepet.
A rendezvény zárásaként egész napos workshopra és a díjazottak gálájára kerül sor 2024. április 19-én, Kolozsváron.
A vízszintes beállításban készült videófelvételt (telefonos is lehet) a www.rt.ubbcluj.ro/sokadalom weboldalra kell feltölteni regisztráció után március 1-jétől március 24-ig. A felvétel kizárólag erre az alkalomra kell készüljön, nem lehet egy korábbi felvételt felhasználni, beküldeni.
A nyeremények: I. díj 500 lej, II. díj 300 lej, III. díj 200 lej, de lesznek különdíjak, illetve közönségdíjat is odaítélnek.
Bővebb információk: https://rt.ubbcluj.ro/sokadalom
Hozzászólások