Megörökített történelem

Hogyan nézett ki Déva a századfordulón? Erről számos korabeli fénykép tanúskodik, melyek egyre népszerűbbé váltak az utóbbi években. Közintézmények, kávézók falaira kifüggesztve vagy éppen az interneten keringő albumokon lehet találkozni az első világháború előtti békebeli időkből származó fényképekkel és képeslapokkal, melyek alapján egyre többen megismerhetik a város történetét.

A régi fényképek a gyűjtők figyelmét is felkeltették, Lucian Ștefan évtizedek óta Németországban élő dévai származású fizikus és dr. Cornel Rusan nyugalmazott dévai orvos például komoly gyűjteménnyel rendelkeznek. Egyvalami tűnt fel számukra: a századfordulós fotók oroszlánrészén Péntek Elek fényképész felirat olvasható.

Mert a korabeli fotók nagy többségét valóban Péntek Elek készítette, noha a városban már akkor is több fényképész működtetett saját műhelyt. A leghíresebb közülük azonban egyértelműen Péntek Elek volt, a mai gyűjtők rajta keresztül kerültek kapcsolatba a fényképész leszármazottjaival. Ennek révén született meg az ötlet egy emléktábla felállítására az erdélyi fényképészet úttörőjének dévai házára, amely ma is családi tulajdonban van.

Élet a normalitás, realitás és szeretet jegyében

Péntek Elek 1863-ban született Szilágysomlyón, s az osztrák–magyar hadseregben végzett sorkatonaság után Nagyváradon sajátította el a fényképészet mesterségét. Vagy inkább művészetét, az akkoriban újdonságnak számító fotózás egyértelműen művészi vonásokat hordozott, kezdetlegessége és drágasága révén a fényképész munkája inkább a kézművesekéhez hasonlított, mintsem a többi szakmához.

Első önálló fényképészműhelyét Szatmáron indította el még 1887-ben, két évvel később a manapság Ukrajnához tartozó kárpátaljai Nagyszölősre költözik, második műhelyét már ott indította el. Két évvel később a nyírségi Kisvárdán nyitott műhelyt, majd 1897-ben Déván telepedett le. Véglegesen.

Hogy miért éppen Dévát választotta, az rejtély maradt mai leszármazottjai számára. Itt is fényképműhelyt indított a város főterén, a századfordulós Dévát bemutató képek oroszlánrésze és számos portré és családi fotó ott készült. Aprólékos pontossággal, részletekre való figyelemmel dolgozva, kiemelkedő esztétikai érzékkel örökítette meg a korabéli várost és környékét, illetve a korabéli embereket. Művészien ragadta meg a pillanatot az utókor számára, akkor talán nem is sejtve, hogy munkája révén későbbi nemzedékek komoly betekintést nyerhetnek egy rég eltűnt világba. Péntek Elek hagyatéka ugyanis a századfordulós Déva helytörténetének egyik tartópillérévé vált.

Maradandónak bizonyult szakmai hagyatéka mellett közéleti tevékenysége is: a dévai Betegsegélyező Pénztárnál, az iparosok bankjánál, az Országos Htelszövetkezetnél is vezető tisztségeket töltött be évtizedeken keresztül, az impériumváltás után pedig a Magyar Párt helyi szervezetében és a református presbitériumban is fontos szerepet játszott. 

Szmélyes élete viszont szomorúan alakult, jegyezte meg keserűen unokája, Anderlik Zsófia. Négyszer nősült, első két felesége fiatalon elhunyt, nagy bánatot és temérdeknyi gondot okozván számára és árván maradt kis gyermekeinek. 12 gyermeke közül csupán három érte meg a felnőttkort, s anyagi helyzete sem alakult túl fényesen, a városközponti nagy háztól például emiatt volt kénytelen megválni a kisebb jelenlegi javára. Fényképműhelyét Irma leánya vitte tovább, legalábbis ameddig a kommunista diktatúra el nem vette tőle a második világháború után. Péntek Elek ezt az újabb csapást már nem érte meg, 1942-ben, 78 évesen hunyt el, a dévai református temetőben nyugszik.

A családi láncolat azonban tovább megy, ükunokája, Anderlik Patrik nagyra tartja, hogy leleplezhette Péntek Elek emléktábláját. „Megtiszteltetés számomra, hogy nagymamám jelenlétében leplezhettük le az emléktáblát. Nagyszüleim már kiskorom óta adtak betekintést a tehetséges ükapa világába, sokat meséltek Péntek Elekről, a régi családi fotókat is ők őrzik, míg a városról szóló tájképek többnyire mások tulajdonába, például a kiállítás társszervezőihez kerültek az idők során. A családban nemzedékről nemzedékre továbbörökített históriákból ismerhettem meg ükapám személyiségét is, azt, hogy életét a normalitás, a realitás és a szeretet jegyében élte le. Mindezek közelebb hozták hozzám munkásságát, a családi örökség ismeretében más szemmel nézem a fényképeket és természetesen büszkeséggel tölt el, hogy a régi Déva vizuális megörökítése ükapámhoz fűződik”.