Rémisztő jóslatokat találtak a régészek

2024. augusztus 29. 18:39 (csütörtök) /

Sikerült lefordítani azokat a 4000 éves ősi ékírásos kőtáblákat, amelyeket még 100 éve találtak a mai Irak területén. A szöveg szerzői úgy vélték, hogy a holdfogyatkozások iszonyatos katasztrófák előjelei lehetnek.

A négy agyagtáblán található írás az eddig ismert legrégebbi szöveg, amely a holdfogyatkozásokat összeköti az olyan baljós eseményekkel, mint az éhínség és a természeti katasztrófák – olvasható a Live Science magazin cikkében. Holdfogyatkozásnak nevezzük azt a csillagászati eseményt, amikor a Hold részben vagy teljesen a földárnyék takarásába kerül. 

Az ókori Babilonban nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek a csillagászati eseménynek, és az árnyékok mozgása, valamint a holdfogyatkozások időpontja és hossza alapján próbálták megjövendölni a jövőbeli eseményeket.

 

Múltbéli tapasztalatok alapján írhatták a jóslatokat

Az egyik táblán található szöveg szerzői például a holdfogyatkozásból azt olvasták ki, hogy Elám térségének uralkodója meg fog halni, civilizációjuk pedig a feledés homályába fog merülni. Elám egy terület volt Mezopotámiában, amelynek központja a mai Irán területén helyezkedett el. Más jövendölések Szubartu és Akkád bukását vetítették előre, egy holdfogyatkozást pedig dögvésszel kapcsoltak össze.

Az asztrológusok a holdfogyatkozások jellegzetességeit valószínűleg múltbéli tapasztalatokkal kapcsolták össze, és ezek alapján próbáltak következtetni jövőbeli eseményekre.

Az ékírásos táblák valószínűleg Szipparból származnak, egy városból, amely a mai Irak területén feküdt. A táblák írása idején a Babiloni Birodalom virágzott a régióban. A táblák 1892 és 1914 között kerültek a British Museum gyűjteményébe, de eddig nem fordították le, és nem publikálták őket teljes egészében.

A négy tábla összesen 61 próféciát tartalmaz.

 

Hittek abban, hogy a jövő megváltoztatható

Babilóniában és Mezopotámia egyes részein erősen hittek abban, hogy az égi események előre jelzik a jövőt.

Az emberek úgy vélték, hogy az égbolton zajló események valójában kódolt jelek, amelyeket az istenek alkottak figyelmeztetésként a földön élők jövőbeli kilátásairól – írta Andrew George a Londoni Egyetem professzora a Journal of Cuneiform Studies című szakfolyóiratban megjelent szakcikkben. A királyi tanácsadók folyamatosan figyelték az égi jelenségeket, majd a megfigyeléseket összevetették a lejegyzett korábbi tapasztalatokkal. 

Ha a holdfogyatkozás baljós előjelet vetített előre, az uralkodó tanácskozásra hívta papjait, miként kerülhetik el a közelgő katasztrófát. A baj elhárítása céljából különböző rituálékat végeztek, vagyis hittek abban, hogy a jövő nem kőbe vésett, hanem megváltoztatható. (Forrás: origo.hu)


Az egyik próféciát tartalmazó tábla

Hozzászólások