Bajnokok Ligája-összefoglaló – A PSG tizenegyesekkel kiejtette a Liverpoolt

2025. március 12. 13:45 (szerda) /

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool FC egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 1:0-s vereséget szenvedett a vendég PSG-től, amely tizenegyesekkel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.

A játéknap rangadóján az alapszakaszgyőztes Liverpool FC saját közönsége előtt korántsem volt olyan alárendelt szerepben, mint Párizsban, ahol ennek ellenére 1:0-ra-nyert.

A mezőnyben többnyire kiegyenlített volt a játék, ugyanakkor a francia csapat kontrái veszélyesebbek voltak, mint az angol éllovas támadásai, így Ousmane Dembélé korai góljával a PSG megérdemelten vezetett a szünetben.

A második félidőben rákapcsolt a Premier League listavezetője, sőt a magyar válogatott csapatkapitánya betalált, azonban gólját – Luis Díaz leshelyzete miatt – nem adták meg. (Szerk. megj.: a meccset Kovács István vezette).

A Vörösök egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a riválisra, amely állta a sarat, legközelebb a csereként beállt Jarell Quansah járt a gólhoz, de a fejese a jobb kapufán csattant, így hosszabbításba torkollott a párharc.

 

A ráadást jobban kezdte a PSG, de mindkét lehetőségét elpuskázta, ezt követően viszont nem forogtak veszélyben a kapuk. Az újabb térfélcserét követően is csak a vendégeknek volt helyzetük, azonban a brazil Alisson Becker több ízben is bravúrral hárított, így az idegek csatája döntött, de ebben már nem vehetett részt Szoboszlai, akit a hosszabbítás szünetében lecserélt Arne Slot vezetőedző.

 

A tizenegyesek során az uruguayi Darwin Nunez és Curtis Jones hibája döntött, mert mindkét liverpooli játékos próbálkozását kivédte a PSG Európa-bajnok olasz kapusa, Gianluigi Donnarumma. A PSG a nyolc között a belga Club Brugge vagy az angol Aston Villa együttesével találkozik.

 

• Internazionale (olasz)–Feyenoord (holland) 2:1 (1:1)

gólszerzők: Thuram (8.), Calhanoglu (51., 11-esből), illetve Moder (42., 11-esből)

Továbbjutott az Internazionale kettős győzelemmel, 4:1-es összesítéssel.

 

• A bajor-rangadón Bayer Leverkusen–Bayern München 0:2 (0:0)

gólszerzők: Kane (52.), Davies (71.)

Továbbjutott a Bayern München kettős győzelemmel, 5:0-s összesítéssel.

 

• FC Barcelona–Benfica (portugál) 3:1 (3:1)

gólsuerzők: Raphinha (11., 42.), Yamal (27.), illetve Otamendi (13.)

Továbbjutott az FC Barcelona kettős győzelemmel, 4:1-es összesítéssel.

 

Szerdán, ma játsszák:

19.45-től Lille–Dortmund (1:1),

22-től: Aston Villa–Brugge (3:1), Atlético M.–Real Madrid (1:2), Arsenal–PSV (7:1!).

(MTI)


Szoboszali Dominik, a Liverpool játékosa (jobb) beszélget Kovács István játékvezetővel

(Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)

Hozzászólások