BL – Fordítani tudott, bombagólokkal nyert a PSG

2025. április 10. 14:20 (csütörtök) /

A (másik) szerda esti BL-mérkőzésen a francia bajnok Paris Saint-Germain 3:1-re nyert az angol Aston Villa ellen a párizsi Parc des Princes Stadionban.

A francia bajnokságot a hétvégén megnyerte az a PSG, amely az előző körben a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpoolt búcsúztatta tizenegyespárbajban, és most egy újabb angol együttes, az Aston Villa várt a párizsi csapatra. Míg a birminghamiek 1983 óta először jutottak el a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjéig, addig a PSG a legutóbbi hat idényből negyedszer szerepelt a legjobb nyolc között, az elmúlt három alkalommal ráadásul az elődöntőben is érdekelt volt.

A franciák kispadján ezen a meccsen jubilált Luis Enrique, aki szerdán 100. alkalommal vezette tanítványait. A jelenleg az angol csapatot irányító Unai Emery 2016 júniusa és 2018 májusa között a PSG vezetőedzőjeként tevékenykedett, a párizsiakkal bajnok, valamint kétszer kupagyőztes volt. A Luis Enriquével szembeni legutóbbi emléke ugyanakkor kifejezetten keserű: 2017-ben a legjobb 16 között hiába győzte le a PSG hazai pályán 4:0-ra az akkor Luis Enrique által irányított FC Barcelonát, a katalánok odahaza 6:1-re diadalmaskodtak és végül ők jutottak nyolc közé.

 

A találkozót mindkét együttes remek formában várhatta, ugyanis míg a PSG sorozatban negyedszer lett bajnok és még veretlen a Ligue 1-ben, addig az Aston Villa minden sorozatot figyelembe véve hét egymás utáni sikernél tartott. A két együttes még soha nem találkozott egymással, de az Aston Villának eddig nem igazán ment Franciaországban: öt próbálkozásból két döntetlen és három vereség a mérlege.

A PSG a mérkőzés elején azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a francia csapat óriási fölényben futballozott és a 8. percben meg is szerezhette volna a vezetést, de Ousmane Dembele kilencméteres kapáslövése után Emiliano Martínez hatalmasat védett. A folytatásban is a párizsiak futballoztak fölényben, a birminghamieknél alig volt a labda, mélyen védekeztek és abban bíztak, hogy egyszer-kétszer el tudnak majd menni kontrákból. 

A 23. percben ismét Dembele került helyzetbe, de a világbajnok francia támadó 16 méteres lövése pár centivel elszállt a kapu fölött.

A 35. percben aztán jött, ami egyáltalán nem volt benne a meccsben, az első valamirevaló támadásából megszerezte a vezetést az Aston Villa

A birminghami csapat labdát szerzett a félpályán, már néhány húzásból végigvitt egy villámgyors kontrát, amelynek a végén Youri Tielemans balról betett labdájára Morgan Rogers érkezett a hosszún, és közelről az üres kapuba passzolt (0:1).

Sokáig azonban nem örülhettek a vezetésnek az angolok, ugyanis a 39. percben egy elképesztően nagy góllal egyenlítettek a párizsiak. A 19 éves Désiré Doué kapott labdát a bal szélen, elkezdett befelé cselezni, majd 17 méterről gyönyörű gólt tekert a bal felső sarokba (1:1).

 

A második félidőt jobban kezdte a PSG és a 49. percben meg is fordította a meccset. 

A grúz válogatott Hvicsa Kvarachelia kapott egy labdát a tizenhatos bal sarkán, majd egy ritmusváltással egy az egyben megverte a védőjét, végül 9 méterről, kiszorított szögből bődületesen nagy gólt lőtt a rövid felsőbe (2:1). 

A grúz támadó gólját követően teljesen megnyugodott a PSG, a párizsi sztárcsapat még nagyobb fölényben játszott és gyakorlatilag eldugta a labdát a Villa elől. Az 58. percben újabb gólt szerezhettek volna a franciák, Martinez azonban leért Hakimi 17 méteres lövésére. A 61. percben egy emberként hördült fel a Parc des Princes közönsége, miután Nuno Mendes csele után Kamara kezére pattant a labda a 16-oson belül, a játékvezető szerint azonban véletlen kezezés történt, így nem kapott 11-est a PSG.

Unai Emery Marco Asensiót is pályára küldte, de az angolok csak elvétve tudtak eljutni az ellenfél kapujáig. A 71. percben a franciák újabb gólt szereztek, Hakimi nagyon éles szögből, az alapvonal közeléből talált be, azonban lesen volt, így maradt a 2:1.Az Aston Villa a hajrában próbálta fokozni a nyomást, de a hosszabbításban megint betalált a PSG, Nuno Mendes csatárokat megszégyenítő csellel küldte el a védőjét, majd higgadtan lőtt Martínez kapujába. 

 

Luis Enrique együttese 3:1-re nyert, így óriási lépést tett a továbbjutás felé, míg a birminghamiek nagyon nehéz helyzetből várhatják a keddi visszavágót.

 

(Forrás: origo)

Hozzászólások