Eb 2024: 18 perc után félbeszakadt Románia és Koszovó meccse

Írta:
2023. szeptember 13. 17:01 (szerda) /

Mindössze bő negyedóra után félbeszakadt a Románia–Koszovó-mérkőzés a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének I-csoportjában. A koszovóiak levonultak a pályáról a hazai ultrák bekiabálásai és transzparensei miatt.

A román ultrák azt skandálták – és ez transzparensen is megjelent –, hogy „Koszovó az Szerbia”. Ezt elégelték meg a vendégek játékosai, akik 18 perc után le is vonultak a pályáról.

A francia játékvezető ezután rendelte öltözőbe a csapatokat.

A hazai szurkolók többsége pfujolta a kemény magot, jó ideig nem lehetett tudni, hogy egyáltalán folytatódik-e mérkőzés, az UEFA ellenőre döntésére vártak jó ideig. Stanciu és kollégái odamentek az ultrákhoz és kérték vegyék le a molinót és viselkedjenek rendesen, hogy folytatódhasson a várva várt, nagy téttel bíró párharc.

A rendfenntartók tárgyaltak a kemény maggal, amely ezután levette a problémás transzparenseket. Az ultrák maradhattak a helyükön, pedig a két csapat első meccsén júniusban Pristinában ugyanezért azonnal kivitték őket. Figyelmeztették az ultrákat, hogy ha megismétlődik a rendbontás, akkor a játékvezető végleg félbeszakítja a találkozót.

Ötven perc után pályára jöttek ismét a játékosok, a román-válogatott leghosszabbra nyúlt mérkőzése folytatódott 10 perc bemelegítés után. Nagyon sok szurkoló már hazament…de végül is érdemes volt kivárni a folytatást, nagyon jó második félidőt produkáltak a hazai sárgák. Érdemes volt végignézni a 00.32-kor véget érő meccset.

Érdemes megemlíteni, hogy szünet előtt, a 42. percében Koszovó emberhátrányba került, sztárjátékosuk, Muriqi megkapta a második sárga lapját is. Jött a félidő, egy újabb szünet, a folytatást pedig megnyomták a románok, de sokáig úgy tűnt, betalálni nem tudnak, egy 11-est is kihagyott Nicolae Stanciu – a PL-ben is védő vendégkapus kitalálta a sarkot, kivédte. 

Végül a 83. és a 93. percben jött két szép román gól – előbb Stanciu rúgott egy gyönyörű kapufás gólt, majd Valentin Mihăilă bombázott a keresztléc alá – így a hazaiak 2:0-ra behúzták a botránnyal induló Eb-selejtezőt. 

Az I-csoport másik meccsein Svájc 3:0-ra verte Andorrát, Izrael pedig a 93. percben rúgott góljával nehezen, de legyőzte Fehéroroszországot, a román-válogatott október 12-i ellenfelét. Ezen a meccsen a fehéroroszok lesznek a házigazdák, de a meccset a budapesti Újpest-stadionban játsszák majd. Románia legközelebb október 15-én játszik ismét itthon Andorra ellen – ha UEFA büntetést kap a kedd esti incidens miatt, zárt kapus meccsre számíthatunk a tabella utolsó helyezettje ellen.

Pár eredmény az Eb-selejtezők 6. fordulójából: Belgium–Észtország 5:0, Olaszo.–Ukrajna 2:1, Svédo.–Ausztria 1:3, Spanyolország.–Ciprus 6:0. A legtöbb gól hétfő este született, amikor Portugália 9:0-ra potyolta el Luxembourgot.

 

Az I-csoport állása:

Svájc                6          4          2          –          17–5    14

Románia          6          3          3          –          9–4      12

Izrael                6          3          2          1          7–7      11

Fehéroroszo.   6          1          1          4          4–11       4

Koszovó          6          –          4          2          5–8         4

Andorra           6          –          2          4          3–10       2

(Forrás: nso)

Hozzászólások