Holnap CORVINUL–PAKS El-selejtező – Reménytelen helyzetben a Paks

2024. július 17. 16:57 (szerda) /

A kupagyőztes Paks labdarúgócsapata reménytelen helyzetből várja a csütörtöki visszavágót a Corvinul Hunedoara ellen az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, mivel egy hete hazai pályán négygólos vereséget szenvedett vajdahunyadi ellenfelétől.

Bognár György vezetőedző bajnoki ezüstérmes együttese 13 év elteltével csalódáskeltő teljesítménnyel tért vissza az európai kupaporondra még azt figyelembe véve is, hogy nem kezdődött el az idény, azaz nem lehetett jó formát várni. A Paks hiába összeszokott csapat, ennek nyomát sem lehetett látni, védekezésben kifejezetten zavartnak tűntek a zöld-fehérek. Ezt kihasználva a vajdahunyadi gárda 4:0-s sikerrel jószerivel eldöntötte a párharcot.

Az első felvonás eredményének tudatában a tolnaiak célja a szurkolók kiengesztelése és a becsületük visszaszerzése lehet a nagyszebeni visszavágón tekintve, hogy a továbbjutás kivívására nem sok esély mutatkozik. A középpályás Windecker József a meccs után elnézést kért minden magyar futballkedvelőtől, nemcsak a paksiaktól, ezt most a pályán tettekkel is szeretnék megtenni a játékosok a szervezetten futballozó ellenféllel szemben.

A találkozó, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor a szlovák Peter Kralovic sípjelére kezdődik. A továbbjutóra a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia-ligába átkerülve a ciprusi AEK Larnacával méri össze a tudását.

(MTI)

Hozzászólások