Hétfőn este a fővárosban csapott össze a Dinamo és az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga osztályozós párharcának első meccsén. A vendég gárda hősiesen küzdött, de végül 2:0-s vereséget szenvedett el a Nemzeti Arénában. Folytatás hétfőn…
A kezdő sípszó után azonnal hatalmas nyomás nehezedett a vendég kapura, alig volt a labda a fehér mezeseknél. Az első Gyenge védésre sem kellett sokat várni, Dennis Politic távoli próbálkozását tolta ki szögletre. Rögtön utána ismét Dennis került ziccerbe, azonban az FK hálóőre ezúttal is a helyén volt és bravúrral védte a lövést. Az ebből kialakult sarokrúgásnál újból szükség volt a fiatal kapus parádés megmozdulására, Ricardo Grigore fejelhetett közvetlen közelről, de Gyenge a helyén volt. Alig negyedóra elteltével ismét veszélyben forgott a vendégek kapuja, Georgi Milanov távoli bombája a bal kapufán csattant. Az első FK lövésre 18 percet kellett várni, ekkor Apró próbálkozott, viszont Golubovic könnyedén hárított. Az első félidő vége felé már nem tudott komoly lehetőséget kialakítani a hazai csapat, sőt, a 44. percben Gyenge gyors kirúgása után kontrát vezetett az FK, melynek végén Jelena fejelhetett, azonban erő sem volt a próbálkozásában és irányítani sem tudta. Gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek.
A 2. játékrészből mindössze 21 mp telt el, az FK Csíkszereda elvesztette a labdát középkezdés után, Ahmed Bani beadására tökéletesen érkezett Dennis Politic, aki ezt a helyzetet már gólra váltotta, vezetést szerzett a Dinamo (1:0).
Az 56. percben Abdallah kapott egy kiváló indítást, a madagaszkári támadó megpróbálta átemelni Gyenge Szilárdot, de a kaput sem sikerült eltalálnia. A folytatásban bátrabban játszott a csíki klub, szögletet is sikerült kiharcolnia, viszont nagy gólhelyzetet kidolgozni nem tudott. Nem úgy, mint a túloldalon, ahol Dennis szenzációs cselsorozat után lövőhelyzetbe verekedte magát és szenzációsan lőtte ki a felsőt (2:0). Negyedórával a vége előtt óriási lehetőséget szalasztott el az FK Csíkszereda, Makrai Gábor egy kiváló lövőcsel után fölé bombázott alig hat méterről, nem sikerült a szépítés. A visszavágót május 27-én rendezik Csíkszeredában, ahol a Hargita megyei együttes legalább három találatot kell majd szerezzen a feljutáshoz.
(szekelysport)
Hozzászólások