Két szurkoló meghalt, félbe kellett szakítani a Libertadores-kupa-meccset

2025. április 11. 15:21 (péntek) /

Két fiatalkorú szurkoló meghalt a chilei Colo-Colo és a brazil Fortaleza Libertadores-kupa mérkőzése előtt, majd a lelátón kitört sorozatos balhék miatt magát a mérkőzést is félbe kellett szakítani.

Egészen szörnyű forgatókönyvet hozott a chilei Colo-Colo és a brazil Fortaleza összecsapása, a chilei fővárosban, Santiagóban. A legrangosabb dél-amerikai kupasorozat, a Libertadores-kupa csoportkörének második fordulójában rendezett találkozót már eleve egy tragédia vezette fel.

Hazai szurkolók egy csoportja ugyanis jegy nélkül próbált bejutni a Monumental Stadionba, azonban a második biztonsági vonalon azonban ketten már nem jutottak át ugyanis lezuhantak egy kerítésről.

Az egyik áldozat a helyszínen, a másik a Bupa kórházban halt meg. Beszámolók szerint egyikük 13, míg másikuk 18 éves volt.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a chilei ADN Radio honlapja szerint az egyik áldozat halálát egy rendőrségi jármű okozhatta, amelyik áthajtott rajta.

 

A meccset sem tudták lejátszani

Ilyen előzmények után került sor magára a mérkőzésre, ami csoda lett volna, ha rendbontás nélkül lezajlik. A stadionba végül bejutó közel 50 ezer szurkoló jó része szinte folyamatosan balhézott, többek között vasdarabokat dobáltak a pályára.

A mérkőzést vezető uruguayi Tejera játékvezető végül a 73. percben gól nélküli állásnál félbe szakította a mérkőzést, majd húsz perc várakozás után le is fújta a találkozót. 

A brazil csapat játékosai kénytelenek voltak az öltözőbe menekülni a pályára betörő és rájuk támadó hazai (chilei) huligánok elől.

A dél-amerikai szövetség, a CONMEBOL hivatalos jelentése szerint a biztonsági erők képtelenek voltak garantálni a találkozó biztonságos befejezését. A folytatásról egyelőre nincs hír, de annyi biztos, hogy az eset a CONMEBOL fegyelmi bizottsága elé fog kerülni.

(Forrás: origo)

Hozzászólások