Belgium Ukrajna ellen játszott a Nemzetek Ligájának rájátszásában és a tét az volt a belgák számára, hogy a következő kiírásban is a Nemzetek Ligájának A divíziójában szerepelnek-e. Az első meccsen 3:1-re kikaptak az ukránoktól, azonban a hazai visszavágón 3:0-ra győztek, így összesítésben 4:3-mal az elit mezőnyben maradtak.
(Szerk. megj.: Mint ismert, a magyar válogatott ilyen fordítással nem dicsekedhet, kettős vereséget szenvedett a törököktől, vasárnap 0:3 lett a Puskás Arénában).
Kicsivel több mint negyedóra kellett a belgáknak ahhoz, hogy ledolgozzák a kétgólos hátrányt és megfejeljék még egy találattal az összesítés állását, amivel már ők álltak jobban a párharcban.
***
NL-negyeddöntők eredményei
A labdarúgó Nemzetek Ligája A osztályának negyeddöntőjében a német válogatott 3:3-as döntetlent játszott hazai pályán Olaszország ellen, végül 5:4-es összesítéssel jutott tovább. Nem igényelt hosszabbítást, sem büntetőket a portugál–dán meccs sem, Ronaldóék 5:3-al jutottak tovább és ezzel helyet követeltek a magyarok vb-selejtezős csoportjába…
A spanyolok 5:5-ös összesítést követően tizenegyesekkel búcsúztatták a hollandokat az NL-negyeddöntőben, hasonlóképp a franciák is a horvátokat, de 2:2-es összesítés után (5:4).
(Forrás: origo)
Hozzászólások