A civilizáció „átka”

Egész éjszakai vonatozás után, kora reggel érkezett Aradra, családi eseményre, a székelyföldi koma. Ismerte a járást, miután kijött az állomásról, elővette a pénztárcáját, és megvette a villamosjegyet. A házigazdák már várták a vendéget, aki – miután megreggelizett – egy jó nagyot durmolt is.

Kora délután kezdett készülődni a családi összejövetelre, ekkor vette észre, hogy nincs meg a pénztárcája. Előbb keresgélte a cuccai között, majd hirtelen eszébe villant egy reggeli találkozó. Mackó termetű, nehézkes járású, erre csapott le egy jótét lélek. „Maga is ilyen nehezen jár, engem már meg is műtöttek” – szólt a szöveg, amihez egy kis „baráti” ölelés is járt.

A székelyföldi vendég sokat tapasztalt utazó, így nem esett kétségbe, mert több helyen tartja ilyenkor a pénzét. Csak az iratai pótlása miatti utánjárás zavarta, de megjegyezte: otthon nem mesél el semmit, nehogy kikacagják.

Bátortalanul megkérdezte a házigazdáktól – mivel néhány napig még Aradon maradt –, nem tudnák-e megérdeklődni a rendőrségen, netán hozzájuk kerültek az iratok. Azok könnyedén lerázták: ha odakerült, úgyis elküldik postán. Ja, nyugodott meg, egyszer ez már Magyarországról megtörtént...

Két hét múlva az Aradon pórul járt már otthonról örömmel jelezte, hogy borítékban megkapta a személyi kártyáját és a jogosítványát, valamint egy szentképet, ami szintén a tárcájában volt.

Csak egy bánata volt: a családja előtt már nem tudta eltitkolni aradi kalandját.

A civilizációnak is megvan az átka?!