Ábrándpolitika

Hál’Istennek túl vagyunk ismét egy (román) nemzeti ünnepen.

Nem szép, amit mondunk, de ez az igazság.

Egyrészt azért, mert maga a többségi nemzet sem tudta eddig soha, és tudta most se a maga és a világ megítélése szempontjából méltón megtartani, a mi szempontunkból pedig főként azért, mert december elsejét mi, magyarok parancsszóra sem tarthatjuk szívünk csücskének, s a hazai politikai elit még nem annyira érett, hogy olyan nemzeti ünnepet találjon, amelyet Románia minden állampolgára tisztelhet, szerethet, magáénak vallhat.

Mint ahogy olyan állami himnuszt sem, amelyet még akár mi is büszkén, könnyes szemekkel énekelhetnénk, ugyanúgy, mint saját nemzeti himnuszunkat, s melynek szövegét minden hazai állampolgár ismerné, nem úgy, mint manapság – tessék csak egy próbát tenni szűkebb körökben, akár tiszta román környezetben is.

Eddig kudarcba fulladtak mindazok a partizánkísérletek, melyek a román nemzeti ünnep és román himnusz megváltoztatására irányultak, nem hisszük azonban, hogy messze van az idő, mikor külön-külön, vagy együtt, mindkettőre sor kerül.

Még akkor is, ha mostanság egyelőre még a funarizmus szelleme az úr: újabb és újabb törvényjavaslatokkal próbálják hétköznapokon fellobogózni a közintézményeket és iskolákat, ahogy Kolozsvár egykori fura ura tette a kincses város lócáival, hivatali pálinkáspoharaival, ceruzáival és parki virágágyásaival.

A példa még ma is ragadós: december elsején a tévé is mutogatta annak a nagy hazafi diáklánynak az idomait, aki meztelenül a nemzeti zászlót öltötte magára, s így mutogatta egyedi, hazafias magánsztriptízét.

Az idei december elsejének volt azonban egy váratlan fejleménye is: ezt az alkalmat használta fel az államelnök arra, hogy az ország és világ elé álljon, s bejelentse Románia következő nagy projektjét, a még nagyobb Románia megteremtését, a Moldovai Köztársasággal megálmodott nagy egyesülés belátható időn belüli megvalósítását.

E nagy ábránddal egyelőre csak az a baj, hogy azt a moldovaiaknak is akarniuk kellene.

Meg az, hogy e felelőtlen kijelentésével hajóskapitányunk maga sem veszi észre, hogy a tűzzel játszik.

Mégpedig akkora tűzzel, amely nem oltható el se egy marék, se több százezer 2014-es Pruton túlról remélt euro-parlamenti szavazattal.