Bizonytalan „fiziológia”

A reggeli ébredés után elég gyakran motyogom:

– Hogy miket össze nem álmodtam?

„Különös szerkezet” az emberi agy. A tudomány sokat, magam alig valamit tudok róla. A szakirodalom „befoghatatlan”, annyira gazdag és mégis hézagos. Nem az agysejtek álombeli működése (bár „Anyám, az álmok nem hazudnak:”) foglalkoztat, sokkal inkább az ébernek mondott állapot. Túl az agyi hajszálereken, az agysejtek szerveződésén és oxigénnel történő ellátásán, az elektronok és az iónok áramlásán, a hormonok és egyéb vegyületek termelésén azt szeretném tudni, hogyan formálódik az ember egyénisége, hogyan áll össze a lelke. Természetesen tudom, ott vannak még a gének is.

A szerelmes fiatalokat aligha érdeklik a dopamin hormonok, a feniletilamin és a noradrenalin termelése. Azt sem tudják, ha úrrá lesz rajtuk a bizonytalanság, a kétségbeesés, annak „oka” a szerotoninhiány. Már engem sem érdekel!

Szeretném viszont tudni, mi okozza a melldöngető beképzeltséget, a mértéktelen hatalomvágyat, az „ÉN” kizárólagosságra való törekvését. Minek a hatására sepri félre a „hatalmi arrogancia” az ígéreteket? Miért vész el az adott szó becsülete, és hová tűnik az igazságérzet?  Mi készteti a gyengébb(?) nem elhivatottjait, karrierjük gátlásokat nem ismerő kiépítésére? Mi termelődik, s mekkora az a vegyületmennyiség, amely már ördögivé teszi a kiemelkedő emberek karizmáját? Hogyan válik egy „vezetőből”, „parancsnokból” tömeggyilkos? Mi a rúgója a csoportos garázdálkodásnak, éltetője a „falka szellemnek”? Mi kell ahhoz, hogy egy valamilyen „Raszputyin” csoportos öngyilkosságra vagy „fényevésre” vegye rá környezetét? Mitől torzul el az emberlelke?

Miért lesz egy tehetséges művészből „önmagát megvalósító” exhibicionista film- vagy színházi rendező?

Mi ad bátorságot a „tutit” tudó megmondó embereknek? Mi okozza a beteges „küldetéstudat” burjánzását?

Sorolhatnám tovább a hasonló kérdéseket. Válaszom nincs.

Csak génekből, hormonokból s egyéb vegyületekből állana a lélek?

Ha mégis, mondja már meg nekünk valaki, mi termelődik akkor, amikor békében együtt van a család, amikor bekopog ajtónkon a nagyon várt vendég, amikor „megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.