Igénytelenség műúton, vasúton egyaránt

Ahányszor átmegyek az anyaországba, minden alkalommal rácsodálkozok az aszfaltos utaknak a rendezett környezetére. 

Mert meglehet, hogy az aszfaltburkolatban már ott is elszórtan megjelentek a kátyúk, de az útszéli füvet rendszeresen nyírják, összeszedik az autókból kidobált nejlonflakonokat – ha ott egyáltalán van ilyen szokás –, a szemetet. Biztos vagyok abban, hogy az útkarbantartási költségekben nálunk is van elkülönített pénz a vízelvezető árkoknak a takarítására, az útszéli fűnek, a burjánnak a lenyírására, sőt az út menti fáknak a nyesésére is, csakhogy azok a pénzek más irányt vesznek. Valószínűleg azért, mert a takarítóként szereplők valakiknek a valakijei, akik talán nem is tudják, hol van a munkahelyük. Elég, ha egyszer havonta elmennek a fizetésükért vagy azt a „valakik” hazaviszik nekik. Hasonló állapotok uralkodnak a hazai államvasútnál is. A két állami nagyvállalat működésében lévő mentalitás-különbséget akkor éreztem a bőrömön, amikor a közelmúltban Kolozsvárról Nagyváradig magyarországi, tisztességesen fűtött, tisztán tartott vonattal utaztam. Nagyváradon azonban váltanom kellett a temesvári személyvonatra, amelyiken nem tudtam megállni, hogy a kalauznak szóvá ne tegyem a fülke fűtetlenségét, az ablakok átláthatatlanságát, a vagonbeli mosdó rettenetes állapotát. Felvetésemre az csupán a vállait vonogatta, majd az állami tulajdonú vállalatok, köztük a vasút pénztelenségére hivatkozva, továbbállt, mintha az ápolatlanságra, az igénytelenségre lenne magyarázat. Legutóbb, amikor Nagyzerindről Arad felé autóval közlekedtem, felkeltette a figyelmem a nemzetközi főút két oldalán húzódó árkok szemetes, elhagyatott volta. Azokban rengeteg nejlonflakon, nejlonzacskó és mindenféle, haszontalan tárgy éktelenkedik, amelyeket valószínűleg az autósok, de inkább az utasaik dobálhattak ki. Több helyen, az árokban lefolyó víz a hidaknál gyűjtötte halomba a flakonokat, amelyeket azonban emberfiának nem jut eszébe összegyűjteni, sem az útszéli, megsérült jelzőtáblákat megjavítani. Mivel a megye lakossága hosszú évekig szenvedte az út felújítása, sokszori újrajavítása alkalmából keletkezett forgalomkorlátozásokat, most, amikor szabadon közlekedhetnek, sokkal több figyelmet fordíthatnának a rendre, a tisztaságra. A főúton közlekedő külföldiek az eléjük táruló lehangoló látvány alapján jellemzik az országot, a lakosaival együtt.

Lesajnálnak bennünket az idült, belénk kövesedett igénytelenségünkért.