Iszlám, demokrácia és kisebbségek

Mi a baja a Nyugatnak Basszar el-Asszad szíriai elnökkel?, csodálkoznak immár két éve a szíriai nemzeti és – főleg – vallási kisebbségek képviselői. Inkább őt kellene támogatniuk a fegyveres felkelőkkel szembe, hiszen Európában és az USA-ban bármennyire is diktátornak tekintik, el-Asszad az etnikai és vallási sokszínűség garanciája, bukása alighanem az iszlám fundamentalizmus karjaiba taszítaná Szíriát. A szomszédos Irak, illetve a 2011-ben végigsöprő arab tavasz tapasztalatai egyértelműen erre utalnak.

A muzulmán fellegvárnak tekintett Közel-Keleten ugyanis keresztény kisebbségek is élnek, országtól függően az összlakosság 5-10%-t képezik, néha még többet is. Szíriában ugyanúgy, mint Irakban, Jordániában, a Palesztin területeken vagy Egyiptomban, noha legmagasabb arányuk, olyan 40% Libanonban van.

Szíria 20 milliós lakossága korántsem színtiszta szunnita muszlim arab, kb. egyharmada etnikai vagy vallási kisebbséghez tartozik. A kurdok (kb. egymillió) etnikai kisebbséget alkotnak, noha vallásilag szunnita muszlimok, akárcsak az arab többség. A szíriaiak kb. 10-15%-a alavita, azaz egy síita muszlim irányzat követője, amelyet a szunniták eretneknek tekintenek, noha ugyanazt az arab nyelvet beszélik. Maga az államfő, apja 30 éves uralma/diktatúrája után 2000-ben hatalomra került Basszar el-Asszad is ebből az alavita-muszlim közösségből származik, akárcsak az állami apparátus jelentős része.

A lakosság további 10-15%, vagyis olyan 2,5 millió ember keresztény. Legnagyobb részük arab nyelvű, az ókori keresztényék leszármazottja, a világ egyik legrégebbi keresztény közösségének tagjai. A Szentfölddel közvetlenül szomszédos Szíria a kereszténység egyik korai erődje volt, amely már akkor is tömegesen Jézus követője volt, amikor a Római Birodalomban a kereszténység még egy egzotikus és üldözött kisebbségi irányzat volt, Európa többi részeinek pedig további évszázadokig fogalma sem volt a kereszténységről, s az iszlám szintén évszázadokkal később született. A keresztények kisebb része pedig az 1915-ös törökországi népirtás elől Szíriába menekült örmények leszármazottja, s néhány százan beszélik még eldugott falvakban az arámi nyelvet, vagyis Jézus nyelvét. Amúgy a szíriai arámi nyelvű keresztények maréknyi csoportja a kerek nagyvilág egyetlen olyan közössége, amely ma is a Megváltó nyelvét használja az arab mellett, nemcsak az egyházban, hanem a mindennapi életben is!

Nos, a világi berendezkedésű (arab szocializmus ideológiájú) el-Asszad féle Szíriában sok mindent üldöznek, mindenekelőtt a politikai ellenfeleket, de az etnikai és vallási kisebbségeket nem. Hasonlóan, szintén az arab szocializmus diktatúrájában a 25 milliós szomszédos Irakban is a helyi ősrégi keresztény kisebbség (kb. egymillió fő) létét nem fenyegette semmi. A 2003-as amerikai katonai bevonulás nyomán a diktatúra összeomlott, a szélsőséges muszlim tömegeket pedig nem volt mi kordában tartsa: mindennaposakká váltak a keresztényellenes pogromok, az évszázados, történelmi műemléknek számító templomok felrobbantása vagy lerombolása, a keresztények diszkriminálása és nyílt üldözése, aminek nyomán a közel kétezer év viharait átvészelő kereszténységet kevesebb, mint egy évtized alatt majdnem felszámolták. Manapság Irakban a keresztények száma kb. 90%-kal csökkent a 10 évvel ezelőtti szinthez képest, megmaradásuk fölöttébb kérdéses. A szunnita–síita–kurd véres viszályokról nem is beszélve.

Egyiptomban, a 80 millió lakosú legjelentősebb arab országban is hasonló a helyzet. Hoszni Mubarak diktátor 2011-es bukása után az iszlám fundamentalizmus diadalmaskodott a szabad választásokon, ami „természetesen” a keresztények üldözésével járt: pogromok is voltak, évszázados, az egyetemes emberiség kulturális örökségét képező templomokat romboltak le stb. A különbség csupán az, hogy már puszta létszámánál fogva a mintegy  10 milliósra becsült egyiptomi keresztény közösséget nem olyan egyszerű megsemmisíteni, mint a tízszer kisebb irakit. Amúgy a leghíresebb egyiptomi keresztény Butrosz-Butrosz Gálli, volt ENSZ főtitkár.

Ezt akarja a Nyugat Szíria számára is, morfondíroznak tanácstalanul az etnikai kisebbségekhez tartozó, hajthatatlanul hatalompárti szíriaiak. Régóta, jóval Obama bombázási tervei előtt, amelyek alábbhagytak az utóbbi napokban. Hiszen a diktatúra ledöntése nem nyugati típusú demokráciát hozna, hanem a többség diktatúráját jelentené, s borítékolható, hogy szabad választásokon Szíriában is a szélsőséges iszlám-fundamentalisták diadalmaskodnának.